|
|
|
|
Az SZDSZ sikertelenül támadja a kormánykoalíciót - KDNP-
nagygyűlés Debrecenben
|
1990. szeptember 18., kedd - A Szabad Demokraták Szövetsége
a parlamentet is felhasználja a kormánykoalíció támadására,
felbomlasztására, ám Tölgyessy Péter sikertelenül próbál gyönge
pontokat keresni a kormánypártok együttműködésében - e szavakkal
reagált Birkás János, a Kereszténydemokrata Néppárt országos
ügyvezető társelnöke az SZDSZ parlamenti frakcióvezetőjének az
országgyűlés keddi ülésén a miniszterelnökhöz intézett
interpellációjára egy kedden este Debrecenben taratott válalsztási
gyűlésen. A továbbiakban a szónok kifejtette azt a véleményét, hogy
az ország külpolitikai, gazdasági, erkölcsi és kulturális
tönkretételéért az egykori közép- és felső vezetői garnitúra
kollektívan felelős. Ugyanakkor politikai, de ha kell, büntetőjogi
felelősségre vonásuk csak személyes lehet. Politikai felelősségre
vonásuk már az önkormányzati választáskor megtörténik, azzal, hogy
sokan közülük elesnek az elmúlt évtizedekben természetessé vált
kivételezettségtől - mondotta.
Semmi oka azonban a félelemre azoknak, akik lelkiismeretük szerint szolgálták a nemzetet, a hazát, a közösségüket. A Kereszténydemokrata Néppárt, ha eredményes lesz a helyhatósági választásokon, lojalitást kér az államigazgatási apparátustól és annak nevében biztosítja, hogy minden alaptalan támadástól megvédi a közszolgálati dolgozókat.
A KDNP parlamenti pártként és kormányzati tényezőként is a nemzeti értékeket követő politikát folytat. E párt magyarság- és nemzettudata - úgy hisszük - senki előtt sem kétséges. Amikor a keresztény egyházak megállapodtak a művelődési kormányzattal a hit- és erkölcstan oktatásában, nem mi voltunk azok, akik - törvénymódosítást, sajtó- és hecckampányt kezdeményeztek. Mi, mint mindig, akkor is szilárdan kiálltunk a keresztény humanista eszmék mellett. (MTI)
1990. szeptember 18., kedd 20:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|