|
|
|
|
Megnyílt a Közép-Kelet-Európai Környezetvédelmi Központ (2.rész)
|
Hozzátette még, hogy az Európai Közösség, amely a Phare programon belül 120 millió dollárt fordít környezetvédelemre, és a regionális központ gondolatát is azonnal támogatta, kezdeményező szerepet vállal olyan nemzetközi irányvonal kidolgozásában, amely az ipari fejlődés fenntartását és a környezetvédelmet egyaránt szolgálja.
William Reilly, az amerikai Környezetvédelmi Hivatal vezetője Bush elnök üdvözletét hozta, egyben figyelmeztetett arra, hogy Közép- és Kelet-Európa országainak a piacgazdaság kialakítása során a környezetvédelemre is kellő figyelmet kell fordítania. Hangsúlyozta: a gazdaság fejlődésének a környezetvédelem kiadásait is fedeznie kell.
A regionális környezetvédelmi központot szalagátvágás helyett, stílszerűen faültetéssel nyitották meg, amelyet fiatalok segédkezésével Göncz Árpád köztársasági elnök a következő szavak kíséretében tett meg: ,,A fa minden élőlény között a legbékésebb, hosszú életű, enyhet adó, és miután határokat és nyelveket nem ismer, jelképezheti együttműködésünk nemzetköziségét is.,,
A megnyitó részeként a környezetvédelmi központ létrehozásában alapító tagságot vállalt országok képviselői is jókívánságaikat fejezték ki a központ megnyitása alkalmából. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Antall József miniszterelnök. (MTI)
1990. szeptember 6., csütörtök 15:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|