|
|
|
|
Antall József - befejező nap 3.
|
A dán politikusokkal főként a beruházások, befektetések lehetőségeiről folytatott tárgyalásokat Antall József. Fontos témaként merült fel a dán mezőgazdasági tapasztalatok átadása is, mint olyan példa, amely segíti a Közös Piachoz való csatlakozást. Felvetődött a kétoldalú együttműködés keretében harmadik piacon való együttes megjelenés lehetősége is.
Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy milyen módon kínálkozik lehetőség a magyar-finn együttműködés megújítására, Antall József elmondta:
- Országaink kapcsolata régi hagyományokon alapszik. Együttműködésünk az elmúlt időszakban is rendkívül jelentős volt, s ezt a jövőben fokozni kell. Finnország ugyanis egyike azoknak az országoknak,amelyek az elmúlt évtizedekben valóban végre tudták hajtani azt a termékszerkezet-váltást, megújhodást, amely a 6O-as évek ipari-technológiai forradalmának eredményeként végbement Európában. A Nokia cégnél tett látogatás is bizonyítja: a korábbi hagyományos iparcikkeket előállító üzemek mellett a legmodernebb elektronika is tért hódított a finn iparban, kialakult a modern, piacra orientált iparág. Lehetőség kínálkozik arra is, hogy a finnek növeljék beruházásaikat Magyarországon. A magyar bankhálózat fejletlensége miatt a finnek által adományozott 1OO millió dolláros hitelnek eddig csak alig több, mint 1O százalékát vettük igénybe. Hasonló a helyzet a bajor és a baden-württembergi hitelekkel is. Pénzügyi politikánknak is arra kell törekednie - az infláció megfékezése, a fizetési mérleg fenntartása, az IMF-ben, a Világbanknál való kötelezettségünk fenntartása mellett -, hogy vállalkozásbarát piacot teremthessünk, és elősegíthessük a beruházásokat - szögezte le a magyar miniszterelnök.
Antall József délután felkereste a Seurasaari skanzent, majd a nagykövetségen Finnországban élő magyarokkal találkozott. +++
1990. szeptember 1., szombat 16:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|