|
|
|
|
Csepi Lajos és Ella István a Hungaroton-EMI ügyről (2.rész)
|
Csepi Lajos, az Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója azzal kezdte: bízik abban, hogy a Hungaroton-EMI üzlet a későbbiekben még megköttethet, hiszen véleménye szerint ez a magyar félnek is érdeke. Arról viszont nem tudott jóslásokba bocsátkozni, hogy a két cég álláspontját sikerül-e majdan közös nevezőre hozni.
Az üzlet pillanatnyi meghiúsulásának okáról az volt a benyomása, hogy a művelődési-közoktatási tárca talán túlságosan erősen kívánt kultúrpolitikai érdeket érvényesíteni, amikor azt javasolta, hogy az EMI és a Hungaroton közösen hozzanak létre egy vegyesvállalatot, szemben az EMI ajánlatával, amely a Hungaroton egészét szeretné felvásárolni. - Ez a kultúrpolitikai érdek bizonyos tekintetben érthető - mondta-, hiszen az egyetlen ilyen jellegű nemzeti vállalatról van szó. Túlhangsúlyozása azonban visszaüthet, mert a partner, akár önálló vállalatot is alapíthat, s az éles versenyben ez jelentősen ronthatja a Hungaroton pozícióit. Amennyiben ez bekövetkezne, éppen azok az érdekek kerülnének veszélybe, amelyeket a művelődési kormányzat védeni szándékozik.
Elmondta azt is, hogy Rotelli úr a tárgyalásokon hangsúlyozta: Bors Jenővel igen jól együttműködtek, hosszú távú kapcsolat áll mögöttük, s a volt igazgatót megfelelő patrtnernek tekintették volna a további közös munkára. Ezen felül viszont olyan speciális érdek, amely kizárólagosan Bors Jenő személyéhez kötné a vegyesvállalat életre hívását, a tárgyalásokon nem merült fel - mondotta. Megjegyezte azonban: az üzlet alakulásában a személyi döntések ha nem is voltak meghatározók, valamelyest bizonyára befolyásolták a folyamatokat. Ezért a jövőre nézve általában óvatosabb, megfontoltabb lépéseket tart ajánlatosnak.
Személyes benyomása alapján valószínűnek tartja, hogy Rotelli úr visszatér. Mint mondta, még hasznos is lehet a tárgyalások közötti intervallum abból a szempontból, hogy a magyar fél újragondolhatja: miként egyeztethető össze a kultúrpolitikai érdek és a ma még jól eladható vállalat értékesítéséhez fűződő gazdasági érdek. (MTI)
1990. augusztus 2., csütörtök 19:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|