|
|
|
|
A kormányprogram irányelvei (1. rész)
|
1990. május 22., kedd - A nemzeti megújhodás programja címet
viseli az a dokumentum, amelyet a hétfői és kedd délelőtti
bizottsági üléseken - még mielőtt a kedd délutáni plenáris ülésen
előterjeszti a megbízott miniszterelnök - kézbe vehettek az
országgyűlési képviselők. Az Antall-kormány programjának irányelvei
négy alapelvet határoznak meg, amelyek a kabinet működését vezérlik
majd.
A program első alapelvként kimondja, hogy ez a kormány a szabadság kormánya kíván lenni. Ez azt jelenti, hogy ,,minden magyar állampolgár ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezzen a törvény előtt, a hivatalokban és egymás iránt is,,. Az új kormány híve a sajtó és a kultúra teljes körű szabadságának, a nevelési és oktatási szabadságnak, s korszakos feladatnak tartja a vállalkozási, gazdasági szabadság helyreállítását. A második alapelv: az új kormány a nép kormánya kíván lenni, amely ,,végleg leváltja az elnyomatás rendszerét és áttér a szabadság rendszerére,,, amelyben a nép az állam intézményeit magáénak tekintheti, olyanoknak, amelyek az ő érdekében, védelmében, szolgálatában működnek. Az irányelvek harmadik alapelvként jelölik meg, hogy az Antall-kormány a gazdasági fordulat kormánya kíván lenni, s tisztában van azzal, hogy e téren lesz a legnehezebb feladata. ,,Célunk a szociális piacgazdaság megvalósítása, vagyis olyan gazdaságé, amelyben a piac nyitottságát szociális és környezetvédelmi szempontok, a gondoskodó és hosszú távlatokban gondolkodó társadalom elvárásai egészítik ki,, - szögezi le a dokumentum. Végül negyedik alapelvként európai kormányként határozza meg önmagát az Antall-kormány, hangsúlyozva: vissza akarunk térni az európai örökséghez, de egyben mindazokhoz az újabb értékekhez is, amelyet Európa az elmúlt negyven év alatt alkotott meg. A kormány elkötelezi magát az európai integráció gondolatának; az integráció első fejezete a szabad Magyarország felvétele lesz az Európa Tanácsba, a végső cél pedig az Európai Közösség tagságának elnyerése az elkövetkező évtized során. (folyt.köv.)
1990. május 22., kedd 09:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|