|
|
|
|
Országgyűlés - Plenáris ülés (1. rész)
|
1990. május 15., kedd - Szabad György megbízott házelnök
vezetésével, 337 képviselő jelenlétében, néhány perccel 10 óra után
kezdte meg munkáját az Országgyűlés május 15-i plenáris ülése. A
plénum elsőként Haraszti Miklós (SZDSZ), a budapesti 11.
választókerület, valamint Bilecz Endre, a SZDSZ Nógrád megyei
listáján megválasztott képviselő mandátumát igazolta.
Szabad György ezt követően ismertette a benyújtott törvényjavaslatokat és egyéb indítványokat, amelyek napirendre kerüléséről témakörönként többször is szavazva határoztak. A tárgysorozat megállapításának procedúrája azért is hosszadalmassá vált, vett igénybe egy teljes órát, mert a sürgősségi kérelmek értelmezése, jogosságának eldöntése nem egyszer késztette szólásra a képviselőket, a levezető elnököt.
Az Alkotmányügyi, Törvényelőkészítő és Igazságügyi Bizottság sürgős tárgyalást kért az állampolgárságtól megfosztó határozatok hatályon kívül helyezéséről szóló törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslatról, illetve az államtitkárok jogállásának és felelősségének átmeneti szabályzásáról szóló törvényjavaslatról. A képviselők nagy többsége egyetértett az indítványok napirendre tűzésével. Támogatták a tanácsok megbizatásának meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat napirendre kerülését, ám az a soron következő, a május 22-én kezdődő ülésszak egyik témája lesz. Az elnök itt hívta fel a figyelmet arra, hogy a házbizottság hétfői ülésén úgy foglalt állást: elsősorban a kormány megalakításával összefüggő törvényjavaslatok esetében indokolt a sürgős tárgyalás. Más esetekben a sürgősség kimondása komoly megfontolást igényel. A házbizottság lényegesnek tartja ugyanis, hogy a törvényjavaslatok alapos bizottsági előkészítés után kerüljenek a plenáris ülés elé.
A plénum ezután a képviselői önálló indítványok napirendre tűzéséről döntött. Szabad György emlékeztette a honatyákat, hogy az elmúlt ülésen Vásárhelyi Miklós (SZDSZ) önálló indítványt nyújtott be a Magyar Köztársaság és a Varsói Szerződés viszonyának rendezésére. A Honvédelmi Bizottság a napirendre tűzés kérdésében nem foglalt állást, a Külügyi viszont támogatta a javaslat felvételét a napirendre, a sürgős tárgyalással azonban nem ért egyet. Vásárhelyi Miklós távollétében Demszky Gábor (SZDSZ) ismételten a sürgősség fontosságáról igyekezett meggyőzni a képviselőket azzal, hogy a Szabad Demokraták álláspontja szerint e határozatnak a rendszerváltás pillatanában kell megszületnie. (folyt.köv.)
1990. május 15., kedd 12:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|