|
|
|
|
A kisgazdapárti frakció ülése a Parlamentben (1. rész)
|
1990. április 28., szombat - A Független Kisgazdapárt
országgyűlési frakciójának 44 tagja szombaton először látogatott el
a Parlamentbe, ahol ülést is tartott.
Torgyán József, a képviselőcsoport vezetője a látogatást követően az újságíróknak elmondta: az Országházban Soós Tibor, az Országgyűlés Hivatalának vezetője ismertette a képviselők jogállásával, parlamenti elhelyezésével kapcsolatos tudnivalókat. Tájékoztatta őket arról is, hogy a volt Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium közeli épületében, illetve az MSZMP egykori székházában melyik irodahelyiségeket adják át számukra. Erre - fűzte hozzá a frakcióvezető - minél előbb nagy szükségük van, mert az FKgP-csoport jelenlegi elhelyezése nem megfelelő.
Az ülésen tárgyaltak a frakció parlamenti szerepéről. Ezzel összefüggésben a képviselőcsoport vezetője elmondta: a frakció legfontosabb feladata, hogy egységesen képviselje a párt politikáját. Ugyanakkor az egyéni választókerületek képviselői külön felelősséggel tartoznak választóiknak is. Így hát egyfajta ,,összeütközés,, adódhat a képviseleti munkában; ebben a kérdésben az ülésen sikerült közös álláspontot kialakítani, elkerülve azt, hogy adott helyzetben a frakció ereje gyengüljön. (folyt.köv.)
1990. április 28., szombat 16:16
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|