|
|
|
|
Antall- és Pozsgay-interjú a bécsi Kurierban (3. rész)
|
A Kurier másik szombati interjújában Pozsgay Imre többek között arról beszélt, hogy a magyar nép a kommunista rendszert sohasem fogadta el igazán, legfeljebb a liberalizálások időszakában eltűrte azt. A nyolcvanas években azonban a gazdasági válság a szociális feszültségeket annyira kiélezte, hogy az 1956-os felkelés megismétlődésére volt kilátás. ,,Én és harcostársaim két-három éve célul tűztük ki az állampárt hatalmának lebontását. Ez a folyamat most végetért. És ezt személyes eredményeim közé számítom annak a csalódásnak ellenére, amelyet az államelnöki tisztség pályázójaként meg kellett élnem,, - mondta a szocialista politikus. Hamisnak és méltánytalannak minősítette, hogy a polgári pártok a reformereket egy kalap alá veszik az ortodox kommunistákkal. Megítélése szerint azonban az MSZP-nek a választásokon elnyert 531 ezer szavazat erőt és legitimációt ad ahhoz, hogy a múlt súlyos terhétől megszabadulva a jövő felé forduljon. Pozsgay Imre közölte: az, hogy Magyarországnak hamarosan konzervatív-polgári kormánya lesz, nem okoz neki gondot, sokkal inkább az, hogy az új kabinet elég erős lesz-e a régóta húzódó döntések meghozatalához, mert a túl sok kompromisszum megnehezítheti a válság leküzdését. A Magyar Szocialista Párt 33 képviselője a parlamentben konstruktív ellenzéki szerepet akar betölteni, és nem fél majd attól sem, hogy támogassa a kormány jónak ígérkező intézkedéseit - jelentette ki Pozsgay a Kuriernak nyilatkozva. +++
1990. április 14., szombat 16:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|