|
|
|
|
- A 2. forduló előtt - 1. folyt.
|
A választási koalíciónak két formája alakult ki. Egyszerűbb az alku létrejötte akkor, amikor az egyik párt jelöltje kiesett a versenyből. Ebben az esetben a vesztes arra buzdítja a korábban reá szavazókat, hogy valamelyik másik párt jelöltjére adják a voksukat. Ezen a módon a kisebb pártok is befolyásolhatják a választás eredményét. Így például a Magyar Néppárt és a Keresztény Nemzeti Unió tagjai az MDF támogatására szólították fel a szimpatizánsaikat.
Bonyolultabb a helyzet, amikor a pártok képviselőjelöltjei visszalépnek a jelöléstől. Olykor egymás javára, olykor azért, hogy valakit kibuktassanak. Bár a végleges lista még nem ismert, az MTI jelentései alapján már mintegy tucatnyi ilyen megállapodás született, többségükben az SZDSZ és a kisgazdák között.
Veszprémben a szabaddemokraták és a szociáldemokraták kötöttek választási szövetséget. Ennek a súlyát az adja, hogy a szociáldemokraták ebben a megyében az országos átlagnál jobb eredményt értek el: a megyei listán megszerezték a szavazatok 5,3 százalékát.
Az SZDSZ az egyik kerületben azzal kísérletezett, hogy az MDF-fel kössön választási szövetséget, s nem elsősorban azért, hogy az MDF jelöltjét bejuttassa, hanem, hogy a szakszervezeti képviselőjelölt Nagy Sándort kibuktassa. Cserében azt kérte, hogy egy másik választókerületben az MDF támogassa az SZDSZ jelöltjét. Az MDF az ajánlatot visszautasította, így az MDF és az SZDSZ csak két somogyi választókörzetben működik együtt.
Sopronban a Fidesz jelöltje, Szájer József kísérelt meg egységfrontot létrehozni Pozsgay Imre ellen. Itt eleve négy jelölt indult, és először az SZDSZ-es képviselő lépett vissza Szájer József javára, majd pedig - a Fidesz-esek nagy meglepetésére - a pártelnökség döntése alapján Pozsgay Imre lépett vissza, aki az országos lista alapján már bejutott a parlamentbe. (folyt.)
1990. április 2., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|