|
|
|
|
Orbán Viktor ,,rendszerzáró házibulija,,
|
1990. március 21., szerda - Mintegy négyezren vettek részt
szerdán este a Nemzeti Sportcsarnokban a Fidesz ,,kampány- és
rendszerzáró házibuliján,,, amelynek házigazdái Orbán Viktor, a
Fidesz országos listájának vezetője, valamint Deutsch Tamás és Fodor
Gábor választmányi tagok voltak. A csarnokot zsúfolásig megtöltő
közönséget Deutsch Tamás üdvözölte, majd Németh Zsolt választmányi
tag szólt néhány szót arról, hogy a szabad választásokat megelőző
napokat beárnyékolják a Marosvásárhelyen történtek. Elmondta, hogy a
Fidesz táviratot intézett az erdélyi magyar és román demokratákhoz.
Ebben felhívják a Romániában élő magyar és román demokratákat, hogy
tartózkodjanak az erőszaktól. Magyar testvéreinknek üzenjük -
hangsúlyozta Németh Zsolt -, hogy velük vagyunk, követeléseiket
jogosnak tartjuk. Román testvéreinknek pedig azt üzenjük - füzte
hozzá -, nem hisszük, hogy a Vatra Romaneasca lenne a román nemzet.
Az éjszakába nyúló műsorban fellépett Hobo Blues Band, a Bikini, a Bonanza Banzai együttes, Demjén Ferenc, Vincze Lilla. A Fidesz vidám rendszerzáró buliján a büfében ,,demokrata szendvics,, és ,,molotov-koktél,, várta a vendégeket. (MTI)
1990. március 21., szerda 21:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|