|
|
|
|
Fidesz-sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. március 8., csütörtök - A pártok hétfői parlamenti
csúcstalálkozója nem hozott komoly, kézzelfogható eredményt, ami
azzal magyarázható, hogy az országos jelentőségű pártok politikai
elgondolásai érdemi kérdésekben messze álltak egymástól - mondta
Orbán Viktor Fidesz-vezető a szövetség csütörtöki
sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ugyanakkor eredményként könyvelhető
el a tény, hogy a 12 párt hajlandó volt leülni a tárgyalóasztalhoz,
félretéve az ellentéteket. Ugyancsak hasznos volt - mondta -, hogy a
tárgyalások a Fidesz kérésének megfelelően a teljes nyilvánosság
előtt zajlottak, mert így a rádióhallgatók és a tévénézők képet
alkothattak arról, melyik pártot érdemes komolyan venni.
A kormányfőnek a ,,puccs-tervről,, a pártcsúcson elhangzott magyarázatával kapcsolatosan Orbán Viktor leszögezte: Németh Miklós hosszasra nyúlt magyarázkodásának fényében a Fidesz fenntartja és megerősíti korábbi álláspontját, miszerint az egész ,,puccstörténet,, nem volt másra jó, minthogy elterelje a figyelmet a belügyi botrányról. Nevezetesen arról a kérdésről, vajon hogyan lehetséges az, hogy vezető államférfiak azokra a jelentésekre is építették a politikájukat, amelyeket a BM alkotmányellenesen gyűjtött. A magyar Watergate-ügynek van egy különösen fontos eleme, amit tisztázni kellene - mutatott rá a Fidesz-vezető -, mégpedig az, hogy miként jutottak hozzá a jelentésekhez azok a pártpolitikusok - mint Nyers Rezső vagy Kovács Jenő -, akik az adott időben nem töltöttek be állami funkciót. A szovjet csapatok hazánkból történő kivonásával kapcsolatban Orbán Viktor megerősítette a Fidesz álláspontját, miszerint nem lenne célszerű, hogy ez a kormány állapodjék meg a kivonásról. Hozzáfűzte: a fiatal demokraták egyetértenek azzal, hogy a jelenlegi kormány folytatja a tárgyalásokat a kérdésről, ugyanakkor ellenzik, hogy a megállapodást a Németh-kormány kösse meg. Több párt - az MDF, a Fidesz, az FKgP és a KDNP - ugyanis úgy véli, hogy a szovjet csapatok kivonása a kormány által jelzett időnél hamarabb is megoldható. A Fidesz szerint ez technikailag is kivitelezhető: ezt szakértőik érvekkel is készek alátámasztani.
Orbán Viktor üdvözölte, hogy a választásokon a szavazatösszeszámlálást az ÁNH által kifejlesztett rendszer alapján végzik majd. Úgy vélte, hogy a kormány meghátrálása ebben a kérdésben nem véletlen, s nagyban köszönhető az MDF alkotmányjogi érvelésének. (folyt. köv.)
1990. március 8., csütörtök 18:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|