|
|
|
|
Közvéleménykutatás: első az MDF, második az SZDSZ, harmadik az
FKgP
|
1990. február 7., szerda - A Magyar Közvéleménykutató
Intézet január 25. és 31. között ezer választópolgárt kérdezett meg
arról, hogy melyik pártra adják majd szavazatukat a március 25-i
választásokon. Bokor Ágnes osztályvezető az MTI munkatársának
kérdésére elmondta, hogy a lakosság arányának megfelelően 204
budapesti és 796 vidéki lakost kérdeztek meg. Közülük 304-en még nem
döntöttek. A legnagyobb a bizonytalanság a falvakban, ahol a
lakosság 35,9 százaléka még nem tudja, hogy melyik pártra adja majd
le szavazatát, a vidéki városokban ez az arány 28,3 százalék, a
fővárosban pedig 24,6 százalék. A megkérdezettek 58,4 százaléka
mondta azt, hogy biztosan elmegy szavazni, 16,2 valószínűleg, 6,3
valószínűleg nem, 18,4 százalék pedig biztos nem megy el. Erre a
kérdésre 0,7 százalék nem tudott válaszolni.
A választ adó 696 választópolgár közül 21,3 százalék a Magyar Demokrata Fórumra, 18,4 százalék a Szabad Demokraták Szövetségére, 16,3 százalék pedig a Független Kisgazdapártra kíván voksolni. A további sorrend: Magyar Szocialista Párt 10,8; Fiatal Demokraták Szövetség: 7,1; Magyarországi Szociáldemokrata Párt 4,6; Magyar Szocialista Munkáspárt 3,7; Független Magyar Demokrata Párt 3,6; Kereszténydemokrata Néppárt 3,3; Nemzeti Kisgazdapárt 3; Magyar Néppárt 2,4; Magyarországi Zöld Párt 1,6; Hazafias Választási Koalíció 1; Független Szociáldemokrata Párt 0,9; Magyar Függetlenségi Párt 0,6; egyéb 1,4 százalék.
Bokor Ágnes elmondta azt is, hogy a megkérdezett budapesti lakosoktól a Szabad Demokraták Szövetsége 27,5, a Magyar Demokrata Fórum 23,5, a Független Kisgazdapárt pedig 9,8 százalékot kapott. A vidéki városokban az MDF 24,9, az SZDSZ 19,2, az FKgP pedig 12,5 százalékra számíthatna, ha most lenne a szavazás. A falvakban az FKgP vezet 24,9 százalékkal, az MDF 15,5 és az SZDSZ 11,8 százalékot kapott. (MTI)
1990. február 7., szerda 11:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|