|
|
|
|
Bemutatkozott a magyar Watergate-ügy kulcsfigurája (3. rész)
|
Igaz, az sem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy bizonyos anyagokról mikrofilmek készültek - hangzott el a sajtótájékoztatón. Így egyáltalán nem biztos, hogy egyes adatokat nem használnak majd fel politikai okokból. Márpedig ,,mindig az tud többet, akinek az anyagok a birtokában vannak,, - mutatott rá Végvári József.
Az Államvédelmi Szolgálat épületében legalábbis tavaly augusztusig működött szovjet összekötő - válaszolta egy kérdésre az őrnagy -, ebből következik, hogy a magyar ellenzék prominens személyiségeiről bizonyára a szovjet elhárítás berkeiben is tudnak.
Az SZDSZ és a Fidesz képviselői elmondták: értesüléseik szerint lemondásra készül Pallagi Ferenc miniszterhelyettes, az Állambiztonsági Szolgálat vezetője, valamint Horváth István belügyminiszter. A sajtóértekezleten jelen lévő Roszik Gábor közölte: amennyiben Horváth István nem mond le, az Országgyűlés jövő heti ülésszakán bizalmatlansági indítvány benyújtását szorgalmazza.
Mindkét szervezet képviselői ismételten sürgették a személyi konzekvenciák levonását. Kifejtették: az átmeneti időszakban független személyt nevezzenek ki a Belügyminisztérium élére. Ezt fontosnak tartják azért is, mert a BM-nek kulcsszerepe van a parlamenti választások előkészítésében és lebonyolításában. Ugyancsak lényegesnek tartják, hogy kiderüljön: kik kaptak havi összesítőket a belbiztonsági szolgálat által készített anyagból, illetve kik rendelhették el a megfigyeléseket és lehallgatásokat. Szintén tisztázni kell - szögezték le -, hogy kinek az utasítására semmisítették meg a botrány kipattanását követően az iratokat. Végezetül ismételten követelték, hogy az ügy kivizsgálását vegyék ki a katonai főügyész kezéből. Fodor Gábor, a Fidesz választmányának tagja úgy vélekedett, hogy hozzáértő jogászokból álló független bizottságot kell megbízni a vizsgálattal.
Haraszti Miklós, az SZDSZ ügyvivője végül szóvá tette a TV-Híradó távolmaradását a sajtóértekezlettől, amit a híradósok azzal indokoltak, hogy a csütörtöki Fidesz-sajtótájékozatón sem voltak jelen. Haraszti Miklós ezt új esélyegyenlőtlenségnek minősítette. (MTI)
1990. január 19., péntek 18:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|