|
|
|
|
Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter Romániáról (1. rész)
|
1989. december 23., szombat - Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter szombaton egy Budapest-környéki légvédelmi alakulatnál tett látogatást. Tájékozódott az alakulat harckészültségéről, és újságírói kérdésekre is válaszolt.
Elmondotta: az tény, hogy a Securitate a vártnál nagyobb ellenállást fejt ki, meglepetésként érte a magyar katonai vezetést is. A hírek azonban szombat déltől kezdve egyre bíztatóbbak, a romániai felkelők - együttműködve a hadsereggel - egyre komolyabb erőket tudnak felvonultatni, így minden valószínűség szerint saját maguk meg tudják oldani a feladatokat. Kárpáti Ferenc elmondotta: nem tartja valószínűnek, hogy a román hadseregnek fogytán lenne a lőszere. A közös szövetségi rendszerben is minden hadseregre azonos előírások vonatkoznak, s ezek meghatározzák azt, hogy egy hadseregnek mennyi időre elegendő tartalékokkal kell rendelkeznie. Romániában líbiai, szíriai és egyéb külföldi katonák kiképzésével is foglalkoztak, erről a Magyar Néphadseregnek is tudomása van. Ám ezek az erők nem lehetnek jelentősek. A magyar hadsereg elsősorban arra készül, hogy élelmiszerek, gyógyszerek szállításával nyújtson segítséget. Folyamatosan kapcsolatban állnak a román hadsereg vezetőivel, s már többször tudakolták, mire lenne szükségük. Eddig olyan választ kaptak, hogy a legfontosabb a barátság. Arról azonban egyelőre nem adtak tájékoztatást, hogy milyen gyógyszerekből és élelmiszerekből szenvednek szükséget. A miniszter elmondta: két svájci repülőgép már megérkezett segélyszállítmánnyal Bukarestbe, ám jelenleg is várakozik, mivel a gyógyszereket mindeddig - a jelenlegi helyzet következtében - nem tudták kirakni. A Magyar Néphadsereg - a Szociális és Egészségügyi Minisztériummal együttműködve - készen áll arra, hogy segélyszállítmányokat küldjön Romániába. A Szeged közelében lévő laktanyában több száz egészségügyi dolgozó várakozik, s ha a körülmények megengedik, azonnal útnak indulnak. Készek arra is, hogy repülőgépen is küldjenek segélyt. Eddig több mint félmillió húskonzervet ajánlottak fel. (folyt.köv.)
1989. december 23., szombat 16:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|