|
|
|
|
Nyers Rezső és Vitányi Iván Debrecenben - A pártelnök az MSZP- ről, az ellenzékről és a szerveződő MSZMP-ről (1. rész)
|
1989. november 20., hétfő - Év végére megduplázódhat, s ezzel elérheti a százezret a Magyar Szocialista Párt taglétszáma - mondotta egy kérdésre válaszolva hétfőn Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján Nyers Rezső, az MSZP elnöke. Ezzel összefüggésben kifejtette azt is: három-négy hét késedelemmel indult meg a párt szervezése, korábban ugyanis azt gondolták, hogy az egykori MSZMP-alapszervezetek automatikusan tovább élnek, és önszerveződéssel átalakulnak MSZP-szervezetekké. Ez nem így történt. E tény felismerése óta megindult érdemleges, korszerű szervezőmunka hatására azonban most már folyamatos a párttagság gyarapodása.
Nyers Rezső a tájékoztatón megerősítette, hogy tudomásul veszi az MSZMP újjászervezését, amelynek szerinte helye van a magyar baloldali mozgalomban. Egyelőre azonban nem lehet megítélni, hogy politikailag milyen párt lesz az MSZMP, mit tart meg, s mit vet el korábbi gyakorlatából. Véleménye szerint a demokratikus centralizmus eddigi gyakorlata alapján azonban az MSZMP sem szerveződhet. Az MSZP elnöke - annak kapcsán, hogy a debreceni Ellenzéki Kerekasztal kizárta tagjai sorából az MDF helyi szervezetét - azt mondta: antidemokratikus lenne, ha a pillanatnyi politikai okokból egyesült ellenzéki szervezetek sokáig együtt maradnának. Szerinte itt van az ideje, hogy e szervezetek is kialakítsák saját arculatukat és aszerint politizáljanak. A novemberi népszavazást megelőző kampányra utalva Nyers Rezső hangsúlyozta: - Az SZDSZ harsányságát nem akarjuk átvenni, pártunk ennél felelősségteljesebben kíván politizálni. Trükkökhöz nem folyamodunk, szerintünk csak az menjen el szavazni, aki tudja, hogy miért és mire szavaz. Mindamellett pártunk a köztársasági elnök közvetlen megválasztása mellett van, ezért az első kérdésre nemmel válaszol. Az MSZP elnöke a továbbiakban a párt nemzetközi kapcsolatairól beszélt. Jónak nevezte a Lengyel Egyesült Munkáspárttal és az Egon Krenz vezette Német Szocialista Egységpárttal kialakult kapcsolatokat, az MSZP és a jugoszláv, illetve a bolgár párt viszonyát, s folyamatosnak mondta az SZKP-hoz fűződő kapcsolatokat. Ugyanakkor - elsősorban a bős-nagymarosi erőmű körül kialakult nézeteltérés miatt - nem nevezhető melegnek az MSZP és a CSKP kapcsolata, s nem jók a pártközi kapcsolatok Romániával. (folyt.köv.)
1989. november 20., hétfő 21:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|