|
|
|
|
MDF-nagygyűlés Budán (1. rész)
|
1989. november 17., péntek - Nagygyűlést rendeztek pénteken este a MOM Művelődési Házában a Magyar Demokrata Fórum budai szervezetei.
A rendezvényen először Csurka István, az MDF elnökségének tagja szólt arról, hogy miért döntött a szervezet elnöksége a november 26-ra kiírt népszavazás bojkottja mellett. Egyebek közt azt hangoztatta, hogy a nemzeti kerekasztal tárgyalásokon született megállapodást alá nem író szervezetek politikai vereségüket a népszavazási kezdeményezéssel igyekeztek kompenzálni. Úgy vélekedett, hogy a szavazásra feltett kérdések közül három már megoldódott, s ehhez csatolták a negyediket, a köztársasági elnök megválasztásának idejét. Szerinte a népszavazással tovább halasztódik a parlamenti választások kiírása, s ez politikai zűrzavarral fenyeget. Csurka István hangsúlyozta, hogy szerinte a négy igen szavazat szorgalmazásával az SZDSZ manipulatív eszközzel kíván önmagának tőkét kovácsolni, megnyerni a közvéleményt. Az MDF elnökségi tagja kifejtette: a bojkottra való felszólítás nem parancs, nem utasítás, hanem kérés és figyelmeztetés, amely elsősorban e manipulatív próbálkozásra hívja fel a figyelmet. Az est főszónoka Für Lajos, az MDF köztársaságielnök-jelöltje, a Fórum elnökségi tagja volt, aki elöljáróban azt fejtegette, hogy a sarkalatos törvények elfogadása megteremtette a feltételeket a demokrácia gyakorlati megvalósításához, amelyhez három stáción át - a köztársasági elnök megválasztásán, az új Országgyűlés megválasztásán és a helyhatósági választások megtartásán - vezethet az út. Ez a menetrend sima lenne, ha nem borítaná fel a népszavazás. A köztársaságielnök-választás körüli bizonytalanság ugyanis - mutatott rá Für Lajos - elodázhatja mind a parlamenti, mind a helyhatósági választásokat. Szerinte a halasztások olyan közjogi zűrzavart eredményezhetnek, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek. A továbbiakban azt fejtegette, hogy a zűrzavaros helyzet előidézheti a szélsőséges erők hangjának felerősödését. Ez - mint mondotta - elsősorban az MSZMP újraszervezésével, baloldalról fenyeget azzal, hogy minden lehetőséget megragadnának a demokratizálási folyamat megállítására. A másik oldalról pedig az a veszély jelentkezik, hogy elhatalmasodik az érzelmekre építő politika, amely indulatokat szít. (folyt.köv.)
1989. november 17., péntek 21:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|