|
|
|
|
Az MDF kizárása miatt: politikai botrány Debrecenben
|
1989. november 17., péntek - Politikai botrány kerekedett Debrecenben abból, hogy a helyi Ellenzéki Kerekasztal tagjai sorából kizárták a Magyar Demokrata Fórumot. Az SZDSZ, a Fidesz, a Független Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt az ezzel kapcsolatos állásfoglalását csütörtökön hozta nyilvánosságra. Egyebek mellett azt kifogásolták, hogy a helyi szervezet nem határolta el magát az MDF Országos Elnökségének a november 26-i népszavazással kapcsolatos bojkottfelhívásától.
Az MDF debreceni elnökségének tagjai pénteken az MTI munkatársának elmondták, hogy semmisnek tekintik a négy szervezet kizárási kísérletét, mivel ahhoz nem volt joguk. Tevékenységüket továbbra is csak Debrecen város és az ország lakosságának van joga megítélni. Véleményük szerint a döntést olyan alkalmi gyűlésen hozták, amelyen nem volt jelen a kerekasztal minden teljes jogú, illetve tanácskozási joggal rendelkező tagja. Az MDF debreceni elnökségének értesülései szerint a döntés meghozatalakor két személy nem volt jelen az aláírók közül, kézjegyük csak utólag került a már kész állásfoglalás alá. Elhatárolta magát az akciótól a Magyar Néppárt helyi képviselője is, aki ugyancsak nem volt jelen a döntéshozatalkor. Az SZDSZ debreceni szervezetének ügyvivője az MTI munkatársának megerősítette: továbbra is a helyi EKA hivatalos állásfoglalásának tekintik a Demokrata Fórum debreceni szervezetének kizárását. A dokumentum a tanácskozás résztvevőinek egységes álláspontját tükrözi, meghozatalakor mind a négy aláíró szervezet képviselője ott volt az ülésen, s jóllehet a Független Kisgazdapárt elnöke később írta alá a dokumentumot, de képviselője részt vett a szavazáson. Mindezt megerősítette a Szociáldemokrata Párt és a Fidesz képviselője is. Elmondták, hogy ezen az ülésen vették fel a Kereszténydemokrata Néppárt hajdú-bihari szervezetét az Ellenzéki Kerekasztal tagjai közé. A kereszténydemokraták képviselője tartózkodott a szavazástól, miután nem ismerhette az MDF-nek a kerekasztal munkájában eddig kifejtett tevékenységét, és nem kívánta megbontani az ellenzéki szervezetek egységét. (MTI)
1989. november 17., péntek 17:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|