|
|
|
|
Az MDF debreceni szervezete elnökségének nyilatkozata (2. rész) (OS)
|
A négy szervezet figyelmét felhívnánk arra is, hogy a március 15-i felvonuláson velük együtt vettünk részt, amelyet az akkori sajtótudósítások is bizonyítanak. Az MDF debreceni tevékenysége a nyilvánosság előtt zajlott és zajlik, amiből mindenki számára egyértelműen kiderülhet, hogy ellenzéki szervezet. Az aláírók közül ketten is (dr. Gál András - SZDSZ, Csáki Csaba - Fidesz) az MDF-ben kezdték ellenzéki pályafutásukat, és a mai napig nem léptek ki az MDF-ből. 3. Nehezen minősíthető valótlanság az, hogy a négy szervezet állásfoglalásában említett kezdeményezéseket (a szovjet katonai repülőtér megszüntetése, a vörös csillagok eltávolítása) az MDF kisajátította volna. Erre ismételten bizonyítékul szolgálhatnak a helyi és az országos sajtó tudósításai. Az MDF helyi szervezete kérte az Ellenzéki Kerekasztal többi szervezetét, hogy támogassa és segítse a repülőtér megszüntetésével kapcsolatos akcióját, amelyet azok érdemi válasz nélkül hagytak. A vörös csillagok eltávolításának elérésével sem a népszerűség hajhászása volt a célunk, hanem a közelgő október 23. méltó megünneplése feltételeinek megteremtése. 4. A debreceni ellenzéki kerekasztal indulásakor elfogadott ügyrendje nem helyez kilátásba következményeket az egyes szervezetek távolmaradása esetére. A kerekasztal ülésein nem kötelező a részvétel, az arról való távolmaradás mindenkinek jogában áll. Az aláírók által említett vétó jogával egyetlen szervezet sem rendelkezik, így az MDF sem. Összegzésül kijelentjük: megdöbbenéssel és felháborodással fogadtuk a négy párt állásfoglalását. Az MDF helyi szervezete mindig is konstruktívan vett részt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, ezért is különösen érthetetlen számunkra az állásfoglalás hangvétele és létrejöttének körülményei. Sajnálatosnak tartjuk, hogy politikai konjunkturák jegyében átgondolatlan nyilatkozatot tesznek a velünk eddig szövetségesnek tűnt pártok. (folyt.köv.)
1989. november 17., péntek 16:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|