|
|
|
|
Az MSZP Elnökségének ülése (1. rész)
|
1989. november 10., péntek - A közelgő népszavazásra készülve a Magyar Szocialista Párt Elnöksége megerősíti azt az álláspontját, miszerint a Magyar Köztársaság elnökét még az általános választások előtt a népnek közvetlenül kell megválasztania. A népszavazásra bocsátott többi kérdésben az MSZP az Országgyűlés döntéséhez tartja magát. A többi között ebben állapodtak meg az MSZP elnökségének pénteki ülésén, amelynek döntéseiről Vastagh Pál, Kósa Ferenc, Lakos László, az elnökség tagjai és Tóth András, az országos iroda vezetője tájékoztatta a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőit.
Vastagh Pál elmondta, hogy a november 26-ára kitűzött népszavazást az MSZP tagjai általában kritikusan fogadták, számos észrevétel hangzott el az SZDSZ kezdeményezésével kapcsolatban. Kifogásolták például, hogy az aláírások mintegy 40-50 százaléka nem volt hitelesíthető, bár így is összegyűlt a népszavazás elrendeléséhez szükséges számú aláírás. Szóvá tették azt is, hogy a referendum rengeteg pénzt emészt fel. Mindazonáltal az MSZP Elnöksége nem buzdítja tagjait a népszavazás bojkottjára, azt szeretné azonban, ha a köztársasági elnök megválasztására az országgyűlési választások előtt kerülne sor. Kósa Ferenc arról tájékoztatta az újságírókat, hogy az elnökség pénteki tanácskozásán napirendre került a nyilvánosság jelenének és jövőjének kérdése is. Az elnökség ezzel kapcsolatban egyelőre csak elvi álláspontját fogalmazta meg, a konkrét javaslatokat várhatóan jövő szerdai ülésén dolgozza ki. Az elnökség a most megfogalmazott alapelvek szerint arra törekszik, hogy a korábban az állampárt irányítása alatt álló, a pártállam hatalmi centrumának közvetlenül alárendelt nyilvánosság-médiák önállóságát megerősítsék, biztosítsák gyámkodástól mentes, demokratikus működésüket. Az elnökség azon az állásponton van, hogy a nyilvánosság központi orgánumait áttekinthető, ellenőrizhető társadalmi felügyelet alá kell helyezni. Olyan felügyeleti rendszer kialakítása a cél, amely az egész nemzet, a társadalom általános érdekeit figyelembe veszi, s kizárja, hogy bármely párt kisajátítsa a sajtót. Tóth András egy, a pártvagyon körül kialakult vitáról számolt be. Elmondta, hogy november 3-án az MSZP vezetősége levelet kapott a Ribánszki-féle MSZMP-szerveződéstől. Ebben felszólítják az MSZP-t, hogy kezdjen tárgyalásokat az MSZMP-vel a ,,rendezetlen vagyoni kérdésekről,,. (folyt.köv.)
1989. november 10., péntek 18:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|