|
|
|
|
- SZDSZ kongresszus - 1. folyt.
|
És az udvariassági szabályokat messze meghaladó tetszésnyilvánítás, amikor bejelentették, hogy a Moszkvában tartózkodó Mark Palmer, az Egyesült Államok budapesti nagykövete valamennyi fontos, magas rangú munkatársát elküldte ide a kongresszusra, tehát akkor, amikor mondták, hogy ott van egy szovjet követségi tanácsos, valamint a keletnémet Új Fórum, a lengyel Szolidaritás, a cseh Charta-77 és a Szovjet Polgárjogi Mozgalom tagjai is. Végül pedig taps fogadta Konrád György javaslatát, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége javasoljon választási koalíciót a Fidesznek, a szociáldemokratáknak és a Kisgazdapártnak. Természetesen mint mondtam, mutatják a hangulatot a füttyök, a fújozások is. Az első akkor hangzott el, amikor Kis János Fejti György mondását idézte: "Az MSZMP csak saját tagjainak és esetleges számvevőszékének kíván elszámolni vagyonával". És mégegyszer, amikor a kitűnő vidéki szervező, Danis György felmutatott cenzurától szétszabdalt boritékot "Így is dolgozik a mi pénzünkön a Magyar Posta" megjegyzéssel. A füttyorkán nem akart végetérni. A közönség ismét értesült arról, hogy az SZDSZ meghívóinak jelentős része nem jutott el a címzettekhez. A küldöttek, akik így reagáltak egy-egy bejelentésre, délelőtt 11 óra óta hallgatták a beszámolókat arról, hogy miként alakult át az egykori demokratikus ellenzék először mozgalommá, majd politikai párttá. Számvetést készítettek a szóvivői testület munkájáról és ajánlatokat a jövőre vonatkozóan. Nos, ők most az alapszabály módosításáról vitatkoznak. Holnap vezetőségválasztás, és program elfogadása a napirenden itt, az egyetem természettudományi karának gólyavárában, ahonnan Kasza László beszélt. +++
1989. október 28., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|