|
|
|
|
Az MSZP együttműködést ajánl a többi pártnak - Politikai nagygyűlés Nyíregyházán (Pozsgay Imre)
|
1989. október 18., szerda - A Magyar Szocialista Párt az ország jövőjét együtt kívánja megtervezni minden olyan politikai párttal, amely alkotmányos alapon áll, legyen az akár ellenzéki, akár kormányzópárt - mondta Pozsgay Imre, az MSZP elnökségének tagja, államminiszter, az új párt köztársaságielnök-jelöltje, aki szerdán este nyilvános politikai nagygyűlés szónoka volt a nyíregyházi sportcsarnokban.
A politikus kifejtette: az MSZP vállalja a pluralista viszonyok közötti nyílt politikai küzdelmet azért, hogy az ország európaivá válhasson. Pozsgay Imre hangsúlyozta: hogy mely pártok kerülnek be a Parlamentbe, jutnak kormányra, azt döntse el a nép, s ehhez a most zajló Országgyűlés alkosson méltó választási törvényt. Beszédében szólt a piacgazdaság megteremtésének fontosságáról is; kiemelte: ez a feltétele annak, hogy az ország eljuthasson egy jóléti társadalomba. Nincs más lehetőség, s ehhez egyben a tulajdonreformot is végre kell hajtani. A pártelnökség tagja felhívta a figyelmet a helyi önkormányzat megteremtésének és megerősítésének fontosságára. Véleménye szerint ugyanis másképp nem oldható meg a vidéki Magyarország sokat emlegetett gondja. A vidék az önkormányzattal a tapasztalatok szerint kellően tudna élni, hiszen eddig a sok-sok nehézség közepette is képes volt a fejlődésre, a fennmaradásra. A nagygyűlés szónokát az egyik résztvevő egy Kádár János kép átadásával kívánta emlékeztetni a múlt értékeire. Pozsgay Imre erre válaszolva a megújulásra helyezte a hangsúlyt, s a tavalyi májusi pártértekezleten elmondott szavait idézte: a kígyó elpusztul, ha nem vetheti le a bőrét. Akkori szavait megtoldotta azzal: az ember pedig akkor pusztul el, ha nem változtathatja meg véleményét. (MTI)
1989. október 18., szerda 21:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|