|
|
|
|
Zűr az elnökjelöltek körül
|
-------------------------- München, 1989. október 16. (SZER, Világhíradó) - Mint tudjuk, elsőnek Pozsgay Imre dobta be kalapját a választási arénába. Egyfajta (...) elfogadta pártja, akkor még az MSZMP, jelölését egyidejűleg a négytagú pártelnökség megválasztásával. Akkor még nem lehetett tudni - egyébként most sem pontosan -, hogy milyen hatalma lesz az államelnöknek. Pozsgay azonban kétségtelenül fontosnak tartotta a maga számára ezt a hivatalt. Hihetővé tette, hogy meggyőződése szerint ebben tud a legjobban használni az országnak. Általános népszerűsége aligha hagyott kétséget biztos győzelme felől. Azóta azonban, az utóbbi hónapokban megváltozott a helyzet. Pozsgay választási esélyei csökkentek. A korai nevezés ugyanis lehetőséget adott jobb- és balodali ellenfeleinek arra, hogy támadási stratégiát dolgozzanak ki ellene. Pártján belüli ellenfelei számára fontos érv volt a legutóbbi kongresszuson, hogy ne őt válasszák pártelnöknek, hiszen csak átmeneti lehet. Miután pedig az MSZMP csak nevétől tudott megszabadulni, dogmatikus tagságától nem - legalábbis hivatalosan nem -, Pozsgay elnökké választásának párton kívüli hívei is elbizonytalanodtak. Feltehetően ezzel is magyarázható, hogy a korábbinál nagyobb nyomás nehezedett a Magyar Demokrata Fórum vezetőségére, állítsanak saját jelöltet. Ez - mint tudjuk - formailag megtörtént tegnap. Für Lajos integritását senki nem vonja kétségbe. Jelölésének problematikáját azonban pontosan tükrözi az a belső vita, amely az MDF vezetőségében erről folyt. (folyt.)
1989. október 16., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|