|
|
|
|
Vélemények az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatról. (2. rész)
|
Budzsáklia Mátyásnak, a Magyar Szocialista Párt tárgyaló csoportja tagjának tapasztalatai szerint az egyéni és a listás választókerületekben megszerezhető mandátumok arányának megváltoztatását az indokolja: még nem tudatosult a fejekben az új választási szisztéma lényege. A javaslattevők a jelenlegi helyzetből indulnak ki, holott ez a törvény már megszüntetne egyfajta, jogosan bírált bürokratikus gyakorlatot. E folyamat része a pártelvű választási rendszer, azon belül pedig a listás szavazási módszer. Az egyéni és a listás választás együttes bevezetése kompromisszum, amelynek alapja, hogy egyetlen párt sincs választási sikert ígérő program birtokában. Márpedig a választások jól körülhatárolható és könnyen elfogadható programok alapján dőlnek el. Ma viszont még az sem mérhető fel, hogy melyik pártnak melyik megoldás lenne a legmegfelelőbb. Ezért a MSZP vélmenye az, hogy az adott helyzetben a vegyes választási rendszer fogadható el kompromisszumként az átmeneti időszakra. Mint mondotta: gond az is, hogy az új választási törvényben szereplő országos listát összetévesztik a jelenlegi ,,leszerepelt,, országos listával, abban a hiszemben, hogy annak alapján ismét az előkelőségek sétálnak be a parlamentbe. Holott nem erről van szó, hiszen az új országos listára nem kell szavazni, annak kiegyenlítő, korrekciós szerepe van. Drucker György a harmadik oldal részéről annak a meggyőződésének adott hangot - tartva magát a politikai egyeztető tárgyalásokon kialakult konszenzushoz - , hogy üdvös lenne maximalizálni az egyéni választókerületekben megválaszott képviselők számát. (Pontos számot szándékosan nem fűzött megjegyzéséhez.) Nézete szerint szerencsésebb lett volna, ha a törvényjavaslat eleve 75-25 vagy 60-40 százalékos arányt állapít meg az egyéni választókerületek javára. Az ugyanis, hogy valaki egyéni válsztókerületben indul, nem zárja ki valamely párt, szervezet vagy csoportosulás támogatását. (MTI)
1989. október 14., szombat 21:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|