|
|
|
|
Ülésezik az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága
|
1989. október 12., csütörtök - A sarkalatos törvényekre vonatkozó módosító indítványok, javaslatok garmadáját kell áttanulmányoznia, illetve azok beépítéséről vagy elvetéséről döntenie az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának, amely csütörtökön kezdte meg kétnaposra tervezett ülését. A bizottság - figyelembe véve a rá háruló nagy jelentőségű feladatot - úgy döntött, hogy ha a szükség úgy hozza, hétfőn is folytatja munkáját. A tanácskozáson a törvénytervezetekhez szóbeli kiegészítést fűző Kilényi Géza igazságügyminiszter-helyettes a törvények előkészítésének menetét vázolva kijelentette: a jelen történelmi szituációban az igazságügyi tárca nem tehet mást, minthogy a pártérdekeken felülemelkedve, a szó nemes értelmében kiszolgálja a népet és a nép akaratát megjeleníteni hivatott Országgyűlést. Annak a meggyőződésének adott hangot: az Országgyűlésnek az a feladata, hogy tiszteletben tartva a politikai egyeztető tárgyalások eredményeit, a jobbítás szándékával kigyomlálja a törvénytervezetekből a kodifikációs fogyatékosságokat. Ez utóbbiak ugyanis meggátolhatják azt, hogy az országgyűlés politikai és jogi szempontból egyaránt jó sarkalatos törvényeket alkothasson. A bizottság elsőként az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslattal foglalkozott. A képviselők általános észrevételei között szerepelt: nem derül ki a törvényjavaslatból világosan az Országgyűlésnek a Minisztertanáccsal szembeni primátusa, továbbá nem érzékelteti eléggé, hogy Magyarországon többpártrendszer lesz. (MTI)
1989. október 12., csütörtök 12:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|