|
|
|
|
A Magyar Alkotmányjogászok Egyesületének állásfoglalása (2. rész) (OS)
|
Úgy tűnik azonban, hogy a politikai egyeztető tárgyalások szerepe és funkciója egyes résztvevők számára tisztázatlan maradt. Úgy gondolják, hogy az Országgyűlés funkcióját az egyeztető tárgyaláasok vehetik át azzal, hogy ténylegesen az ott kialakult álláspontok elfogadására kötelezhetik az Országgyűlést. Zavart okoz az is, hogy az egyeztető tárgyalásokon már nem politikai törekvésekről, az államszervezet alkotmányos felépítésének elveiről volt szó, hanem konkrét törvénytervezeteket, törvényszövegeket állapítottak meg. Ez részben érthető abból a politikai szervezetek közötti bizalmatlanságból, amely ma jellemzi politikai életünket. Érthető, de fenntartás nélkül el nem fogadható. Mindez a parlament munkájában eddig is jól érzékelhető zavart okozott. Mindezek alapján a Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete szükségesnek tartja az alábbi állásfoglalás közzétételét: 1. A politikai egyeztetésekre a jelenlegi körülmények között feltétlenül szükség van. A politikai tárgyalásoknak politikai álláspontok egyeztetése, politikai törekvések kifejezése a feladata még akkor is, ha ezeknek a tárgyalásoknak ma közjogi jelentősége is van. 2. Az országgyűlés jogosult a szuverenitásból eredő összes jog gyakorlására. Nincs alárendelve az egyeztető tárgyalások résztvevőinek sem együttesen, sem külön-külön. Politikailag indokolatlan, alkotmányjogilag megengedhetetlen, hogy a parlament e háromoldalú vitafórum játékszerévé váljon. Ez ugyanis az Országgyűlés intézménye tekintélyének olyan mértékű rombolásával jár, amelynek alkotmányos konzekvenciái hosszú távon beláthatatlanok. Nem követ hosszú távú politikát az, aki a máért eladja a holnapot azzal, hogy a mai Országgyűlés kompetenciáját elvitatja és ezzel holnapra is lehetővé teszi bármely politikai áramlat számára, hogy ezt megtehesse. Az Országgyűlést, mint nemzeti intézményt meg kell védeni az ilyen törekvésekkel szemben. Megbizatásának hátralévő idejében parlamentünkre még felelősségteljes, komoly feladatok várnak. Ezeket teljesíteni csupán egy, jogainak tudatában lévő Országgyűlés képes. Őrizze meg tartását (folyt.köv.)
1989. október 11., szerda 18:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|