|
|
|
|
Ülést tartott az Országgyűlés kulturális bizottsága (1. rész)
|
1989. október 10., kedd - A képviselői mandátumok legalább ötven százalékát az egyéni választókerületekben lehessen megszerezni, ily módon - a törvényjavaslatban rögzített 152 helyett - 187-en jussanak be a parlamentbe - így foglalt állást az Országgyűlés kulturális bizottsága keddi ülésén, a sarkalatos törvények vitájában. - A további 187 helyet pedig a megyei listákon, illetve - a töredékszavazatok összeszámlálása után - az országos listán töltsék be.
Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat vitájában számos bíráló észrevételt fogalmaztak meg a bizottság tagjai. Fehér Tibor (Veszprém megye) vidékellenesnek minősítette a tervezetet, mind a mandátumok számát, mind pedig a választókerületek kialakítását tekintve. A jelölteknek számolniuk kell azzal, hogy ha főállású képviselők lesznek, ez hátráltathatja szakmai fejlődésüket is. Véleménye szerint a képviselők képtelenek lesznek kapcsolatot tartani az őket megválasztó állampolgárokkal, hiszen előfordulhat, hogy 40-50 község is van egy-egy választókörzetben. Márk György (országos lista) azt kérdezte a Belügyminisztérium választási irodájának munkatársától: a törvény miért nem teszi lehetővé, hogy a nemzetiségiek - az elmúlt választáshoz hasonló módon - képviselőt küldjenek a parlamentbe? Dr. Tóth Zoltán főtanácsos elmondta: a választási térképeket a megyei vb-titkárok - a területükön működő politikai szervezetek véleményét figyelembe véve - ,,rajzolták meg,,. A mandátumok száma egyébként azokban a megyékben csökkent, ahol már 1985-ben is több képviselőt választhattak, mint amennyire - az ott élők száma alapján - jogosultak lettek volna. A választási földrajz - értelemszerűen - mindenütt politikai viták tárgya, nyilván lesznek olyan pártok, amelyeknek ez nem kedvez. Rámutatott: a nemzetiségeknek ebben a szisztémában intézményesen nem lehet képviselői helyet biztosítani, ám az egyéni választókerületekben minden bizonnyal indulnak majd olyan jelöltek, akik a nemzetiségek képviseletére vállalkoznak. Ezt egészítette ki Timkó Iván, az Ellenzéki Kerekasztal képviselője azzal: a törvénytervezet lehetővé teszi, hogy úgynevezett választási pártok szerveződjenek, s képviselőt küldjenek az Országgyűlésbe. (folyt.köv.)
1989. október 10., kedd 18:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|