|
|
|
|
Az Október 23. Bizottság sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1989. október 10., kedd - Október 23-án este hat órakor leoltják a Parlament tetején lévő vörös csillagot megvilágító reflektorokat, és a csillag végleges eltávolításáig már nem is lesz megvilágítva - közölték az Október 23. Bizottság keddi sajtóértekezletén.
Az újságíróknak elmondták, hogy hétfőn a bizottság öt tagja tágyalt Soós Tiborral, az Országgyűlés Hivatalának vezetőjével és Ács Lászlóval, az Országgyűlés műszaki és ellenőrzési főosztályának vezetőjével a Parlament tetején 1950-ben elhelyezett vörös csillag eltávolításáról, és akkor állapodtak meg az átmeneti megoldásban. A sajtóértekezleten jelenlévő Soós Tibor és Ács László közölte: az Október 23. Bizottság delegációja elfogadta érveiket, miszerint a vörös csillag azonnali eltávolítására nincs mód, mert ez a munka jelentős műszaki előkészítést igényel, és elvégzése összefügg a befejezéséhez közeledő kupolafelújítással. Mivel tízmázsás, három méter átmérőjű és rögzített statikai szerkezet eltávolításáról van szó, levételénél figyelembe kell venni, hogy az épület szerkezete ne sérüljön meg, illetve a leszerelést végző szakemberek biztonságára is ügyelni kell. Ezért a vörös csillag eltávolítása csak a már folyamatban lévő állványozás befejezése után, várhatóan kora tavasszal történhet meg - fűzte hozzá Ács László. A sajtótájékoztatón az Október 23. Bizottság képviselői kifejtették: továbbra is ragaszkodnak október 23. nemzeti ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánításához. Sebestyén László ezzel kapcsolatban rámutatott: nem tudják elfogadni, hogy az 1956-os forradalom napja - miként erről az MSZP kongresszusa is állást foglalt - nemzeti emléknap legyen. Szerinte ez a fogalom semmitmondó, fakó műszó, s a Magyar Szocialista Párt indítványa, hogy a Parlament nyilvánítsa nemzeti emléknappá október 23-át, az MSZP-n belüli kompromisszum eredménye. Bereczki Vilmos bejelentette: október 23. megünneplésének előkészítése olyan stádiumba érkezett, hogy a bizottság szervezési okok miatt további csatlakozási kérelmeket már nem tud figyelembe venni. (folyt. köv.)
1989. október 10., kedd 17:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|