|
|
|
|
A sarkalatos törvények megalkotására készül az Országgyűlés (10. rész)
|
Ezek között szerepelnek a piacgazdasággal, a tulajdonformákkal, a család védelmével, az emberi lét természeti feltételeivel foglalkozó passzusok is. A törvényjavaslat újraszabályozza a Minisztertanács feladatait, kiegészítve annak hatáskörét. Némiképp módosítja az igazságszolgáltatással kapcsolatos rendelkezéseket. A nemzetközi egyezmények szellemében újszerűen fogalmazza meg az alapvető jogokat és kötelezettségeket: a szabad mozgás és tartózkodási hely megválasztásának jogát, a jó hírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, a lelkiismeret, a vallás, a véleménynyilvánítás szabadságát, a szabad gyülekezés jogát, a nemek közötti egyenlőséget, az anyák külön védelmét, a gyermekek jogát, a kisebbségvédelmet, az állampolgárság jogát. Ez utóbbival kapcsolatban újdonságként vezeti be, hogy a helyi tanácsok tagjainak választásakor a Magyarországon tartósan letelepedett, de nem magyar állampolgárok is rendelkeznek választójoggal. A törvényjavaslat két változatot tartalmaz a munkához való jog megfogalmazására. Az első szerint a munkához való jog elismerése azt jelenti: a magyar állampolgároknak alanyi joguk, hogy dolgozzanak, illetőleg végzett munkájuk mennyisége és minősége szerint díjazásban részesüljenek. Emellett szükséges a munkanélküli segélyhez való jog biztosítása. A másik változat a munka szabadságáról, illetőleg a foglalkozás megválasztásának szabadságáról rendelkezik. A jogok közé tartozik még a szakszervezetek alakításához, a pihenéshez való jog, az élet, a testi épség és az egészség védelme, a művelődéshez való jog. A javaslat meghatározza a társadalombiztosítást és a szociális intézmények rendszerét, ez utóbbiak lényeges újjászervezéséről azonban külön jogszabályt tart szükségesnek. A módosító javaslat szakít az emberi, állampolgári jogok és kötelezettségek eddigi merev szembeállításával. Az Alkotmány módosítása révén a jogrendszer egésze is jelentős átalakításra szorul. Ennek megfelelően kell módosítani a hatályos törvények egy részét, vagy megalkotni a még hiányzó, de az Alkotmányban előírt törvényeket. E feladat elvégzésére a törvényjavaslat az 1990. április 30-ai végső határidőt jelöli meg. (folyt. köv.)
1989. október 9., hétfő 12:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|