|
|
|
|
Országgyűlési képviselők tapasztalatai az Európa tanácsban (2. rész)
|
Ami a magyar küldöttség fogadtatatását illeti, mind a plenáris tanácskozásokon, mind a bizottsági üléseken megkülönböztetett figyelem övezte az Országgyűlés képviselőit, s szinte valamennyi felszólaló módot talált arra, hogy néhány dicsérő szót szóljon a kelet-európai reformországok törekvéseiről. Egyhangú véleményként fogalmazódott meg, hogy a Nyugatnak támogatnia kell a kontinens keleti felén kibontakozó változásokat, elsősorban a szakemberképzésben, a nyelvoktatásban, az ösztöndíjas-cserében nyújtott segítséggel. Ehhez viszont arra is szükség lenne, hogy Magyarország maga is kezdeményezőbben lépjen fel, világosan közölje nyugat-európai partnereivel, mely területeken számít támogatásukra. A kapcsolatépítés konkrét eredményei közé tartozik, hogy az Európa Tanács elnöke november 1-3. között Magyarországra látogat. Emellett a tervek szerint az évente egy alkalommal külföldön ülésező állandó bizottságok közül a közeljövőben több is Budapestet választja tanácskozásának színhelyéül. Az előzetes elképzelések szerint október 30-a és november 2-a között hazánkban tartja ülését a menekültügyi bizottság, jövőre pedig a parlamenti kapcsolatokkal foglalkozó testület és a szociális bizottság keresi fel Magyarországot. A magyar küldöttség ezenkívül Budapestet ajánlotta az 1990-ben, a kelet-európai változásokról megrendezendő konferencia színhelyéül. A most megtartott közgyűlés magyar vonatkozásait tekintve fontos napirendi pont volt a romániai kisebbség helyzetével foglalkozó vita. (E napirendhez a magyar álláspont képviseletében hozzászólt Tóth Károly püspök is.) Az Európa Tanács egy pártatlan, tárgyilagos, részletes jelentés alapján alakította ki álláspontját a romániai helyzetről, s 10 pontban foglalta össze ajánlásait a problémák rendezésére. Az ajánlásban szerepel a többi között az emberi jogok általános megsértésének elítélése, illetve hatékonyabb nyugati gazdasági segítség szorgalmazása a Magyarországon letelepült romániai menekülteknek. Tóth püspök úgy vélte, hogy a korrekt európai helyzetértékelést célszerű lenne mihamarabb teljes terjedelmében magyar nyelven is publikálni. (MTI)
1989. október 3., kedd 15:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|