|
|
|
|
Tájékoztató a kormány és a KIOSZ képviselőinek találkozójáról (1. rész)
|
1989. szeptember 13., szerda - A kisiparosok érdekképviseletének vezetői elégedetlenek a kormány képviselőivel folytatott tanácskozás eredményeivel. A kisvállalkozókat érintő, létfontosságu kérdésekben ugyanis nem tudtak megállapodásra jutni. Igaz részeredmények születtek, amelyek azt is jelzik, hogy végre sikerült elmozdulni a holtpontról - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet szerdán rendeztek a KIOSZ székházában.
Amint azt Kurucz Zsigmond, a KIOSZ elnöke az MTI tudósítójának elmondta, a tanácskozáson legfontosabb kérdésként a szabályozórendszer változtatásának szükségessége vetődött fel. A jelenlegi adórendszer egyáltalán nem tekinthető vállalkozásbarátnak, nem kedvez a kisvállalkozók beruházásainak. A kisiparosok szeretnék, ha a személyi jövedelemadó, valamint a vállalkozási nyereségadó mellett az egyéni kisvállalkozók sajátos helyzetét figyelembe vévő adórendszert dolgoznának ki. A kormány képviselői szerint ez teljesen irreális kérés, már csak azért is, mert a vállalkozások iránt nincs megfelelő fogadókészség a társadalomban. Súlyosan érinti a kisvállalkozókat az is, hogy fejlesztéseiket, tartalékaikat nem lehet költségként elszámolni. Szükségesnek tartanák az úgynevezett tartalékalap - számla újbóli bevezetését, amelynek révén az adózási terhektől mentesen képezhetnének forrást későbbi beruházásaikhoz. Ettől a kedvezménytől is elzárkózik a kormány, annak ellenére, hogy a források szükössége miatt igen alacsony a magánkisipar műszaki fejlettsége, szolgáltatási színvonala. A kedvezőtlen feltételek következtében évente 40 ezren adják vissza az iparengedélyt, elsősorban olyanok, akik már régóta gyakorolják a szakmát. Igaz, körülbelül ugyanennyien kiváltják az iparengedélyt, de az újak zöme nem termelő kisiparos. Szóba került a tanácskozáson az is: van-e, lesz-e mód arra, hogy a csődbe ment kisiparosok részére is kiterjesszék a munkanélküli segélyt. Erre a kérdésre biztató választ kaptak a kisvállalkozók képviselői; valószinüleg a kisiparosok is megkaphatják a jövőben ezt a támogatást. (folyt.köv.)
1989. szeptember 13., szerda 15:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|