|
|
|
|
EKA-sajtótájékoztató (3.
|
Nem alakult ki konszenzus az MSZMP-vel arról, hogy változzék a Btk. azon szakasza, amely szerint katonával szemben bizonyos esetekben eljárhat parancsnoka, büntetés helyett fegyelmi fenyítésben részesítheti. Ez az EKA álláspontja szerint sérti a törvény előtti egyenlőség elvét. A nyilvánosság kérdéseivel foglalkozó munkabizottságban résztvevő EKA-tagok úgy vélik, hogy új sajtótörvényben kellene szabályozni a nemzeti intézmények felügyeletét, valamely parlamenti bizottságra szükséges bízni a pártatlanság ellenőrzését. Úgy ítélik meg, hogy a választásokat megelőző időszakban nincs semmiféle garancia arra, hogy egyenlő feltételeket kapnak a politikai erők a tömegkommunikációban. Az erőszakos visszarendeződés megakadályozásával foglalkozó munkabizottság képviselője elmondotta: megegyezés csupán a politikai átmenet definiálásában, az állampolgári jogok ideiglenes szószólója intézményének felállításában jött létre, illetve arról, hogy a politikai egyeztető tárgyalásokon résztvevőket bizonyos személyi sérthetetlenség illeti meg. A bizottság sok időt vesztett az erőszak definiálásával. Az MSZMP ide sorolná az állampolgári engedetlenséget is, ám az EKA szerint az állampolgári békés engedetlenség sem sorolható ide, hiszen éppen annak letörése az erőszak. E kérdésben tehát továbbra sincs konszenzus. Ezt követően az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó kilenc szervezet közül nyolcnak a képviselői válaszoltak az újságírók kérdéseire. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviselőinek helye üresen maradt, mert továbbra sem sikerült megegyezniük abban, melyik szárny képviselje őket. (folyt. köv.)
1989. augusztus 2., szerda 17:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|