|
|
|
|
Áremelés
|
München, 1989. július 3. (SZER, Magyar híradó) - Ma idén már sokadszor, ismét elszabadultak az árak Magyarországon. A drágulás szinte áttekinthetetlen, mert pontos listát nem közöltek, de az emelések a fogyasztási cikkek széles körét érintik az élelmiszerektől a déligyümölcsökön, vegyipari termékeken át a szeszes- és üditőitalokig, cigarettákig. Az árhivatal elnökhelyettese a vállalatokra hárította a felelősséget, és csak annyi konkrétumot említett, hogy az idei infláció a tervezett 15 százalékot legalább 1 százalékkal meghaladja, de hogy legfeljebb mennyivel - 5, 10, 15, 20 százalékkal - lehet több a tervezettnél, arról nem nyilatkozott. A fogyasztókat a most életbe lépett áremelések közül legérzékenyebben a fagyasztott csirke drasztikus drágulása érinti, amelynek kilója az eddigi 54 forint helyett 87 forintba kerül. Hallgassák meg Budapestről Solt Ottília kommentárját: A gabonatermelő nagyüzemek a napokban látványos akcióval fejtettek ki nyomást a gabona felvásárlási árának emeléséért, ami természetesen nem maradna hatástalan az élelmiszerek fogyasztói áraira sem. A baromfifeldolgozó nagyüzemek kevésbé harsányan szereztek érvényt érdekeiknek, csendben végrehajtották az év elején megpendített áremelést, amit akkor az árhivatal nem engedélyezett nekik. Félő, hogy végül hasonlóképpen sikerrel jár a gabonatermelő monopólium is. A lakosságot most szilárdan védő kormány engedni fog. S az inflációs spirál kúszik-kúszik felfelé. A csirke ára immár ismét közeledik a húsárakhoz. Pedig a csirke néhányszor már megmentette az életszínvonalunkat, és számos húsáremeléskor vígasztaltak meg bennünket, magyar lakosságot, hogy nem baj, a csirke olcsó marad. (folyt.)
1989. július 3., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|