|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (47. rész)
|
A miniszter egy másik kérdés kapcsán elmondta, hogy például a költségvetési reformkoncepció kialakításánál minden ellenzéki szervezet képviselőjével személyesen találkozott, több javaslatuk beépült a programba. Megemlítette, hogy némely szervezetnek - például a Kisgazdapártnak - saját adókoncepciója van, miként a Néppártnak is, amely elsődlegesen a mezőgazdasági termelés preferálását szorgalmazza. Kialakult elképzelésekkel rendelkezik az SZDSZ is, s a koncepció egy-egy eleméhez a szociáldemokraták is hozzászóltak. A párbeszéd a továbbiakban is folytatódik majd a szakértőkkel, az érdekképviseleti szervekkel és a különböző pártokkal egyaránt. Békesi László szerint ha az Országgyűlés most nem fogadta volna el a múlt évi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztést, akkor a kormánynak fel kellett volna vetnie a bizalmi kérdést. A miniszter a sajtótájékoztatón is vitába keveredett Lékai Gusztávval, aki szerint a kormány egyfajta adósságátütemezést hajtott végre a költségvetésben, megterhelve az idei év indítását. Arról, hogy ehhez kellett volna-e parlamenti jóváhagyás, lehet vitatkozni - mondta. A miniszter ismét hangsúlyozta, hogy nem átütemezésről, hanem egyszerűen áthúzódó kamatterhekről van szó, a gond ezek állandó növekedése. A megoldás csakis az államadósság csökkentése lehet. x x x (folyt.köv.)
1989. június 28., szerda 19:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|