|
 |
 |
 |

Két, Nyugaton alakult szervezet kongresszusa
|

München, 1989. június 26. (SZER, A mai nap) - A nyugat- németországi Heidelbergben a hét végén tartotta közös kongresszusát a Magyar Szabadságharcos Világszövetség és a Volt Politikai Foglyok Szövetségének európai tagozata. Hallgassák meg Rajki László jelentését: Mindkét, Nyugaton megalakult szervezet évtizedek óta következetesen küzd az 1956-os forradalom céljainak maradéktalan megvalósításáért, a független, szabad Magyarországért. Idei közgyűlésük elsősorban abban különbözött az eddigiektől, hogy először vettek részt rajta hazai meghívottak - Rácz Sándor, az ötvenhatos Nagy-Budapesti Központi Munkástanács egykori elnöke és Fónay Jenő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének elnöke. A vendégek és az emigráció küldöttei beszámoltak a június 16-iki budapesti kegyeleti ünnep tapasztalatairól, arról, hogy az előkészületek során milyen rendkívül nehezen sikerült megakadályozni: a hatalom jelenlegi birtokosai ne kizárólag önös céljaikra használják ki az 1956-os forradalom áldozatainak temetését. A kongresszuson a Szabadságharcos Világszövetség és a Volt Politikai Foglyok Szervezetének európai tagozata testvérszervezetének ismerte el a februárban Budapesten megalakult Magyar Politikai Foglyok Szövetségét és annak elnökét, Fónay Jenőt társelnökké választotta. +++
1989. június 26., hétfő
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|