Rendszerváltás és az MTI

	Lengyel választási aritmetika (1.rész)
Varsó, 1989. június 7. szerda (MTI-Panoráma) - A vasárnapi lengyel parlamenti választások után kialakult belpolitikai helyzetben a meglepett nyertes a Szolidaritás - és a megdöbbent vesztes - a koalició - alig titkolt zavarodottsággal keresi a kiútat. Hivatalos végeredmény még nem volt az első fordulóról, de semmi kétség sem fért ahhoz, hogy a 460 fős alsóházban a koalición kívülieknek fenntartott 161 mandátumból a Szolidaritás jelöltjei 160-at megszereztek, már az első szavazásnál, és a 100 fős szenátusban első nekifutásra 92 helyhez jutottak. A koalició 299 alsóházi mandátuma többségének sorsa csak a 2. fordulóban dől el, ám az országos listán indított koalíciós politikusok már az első fordulóban kibuktak. Az országos lista leszavazása különösen nehéz helyzetet teremtett és sürgős alkotmányjogi vagy választójogi megoldást igényel, hiszen a lengyel alaptörvény 460-ban határozza meg az alsóházi képviselők számát, miközben most, minden jel szerint, 35 fős létszámhiány állt elő. Ez természetesen nem csak formai kérdés, hiszen e 35 koaliciós politikus hiányával a minimumra csökken a kerekasztalnál rögzített koaliciós többség. A Szolidaritás elsöprő sikere azt eredményezte, hogy a koaliciónak a megállapodás értelmében 264 alsóházi képviselője lesz, de nem kizárt, hogy egyetlen szenátorral sem rendelkezik majd. Ezt feltételezve: a két házban a köztársasági elnök megválasztásához szükséges abszolut többség alsó határánál, a legalább 262 szavazatnál csak kettővel többel rendelkezik majd a koalició. Papíron. Ami legalább ilyen lényeges: a koalició az országos listán 35 képviselő hiányában nem tudja összehozni a Szolidaritás-többségű szenátus által visszadobott törvények megerősítéséhez elengedhetetlen 2/3-os fölényt, hiszen a 264 szavazata jóval kevesebb mint a szükség 280. A választási és parlamenti aritmetikánál jóval fontosabb az a politikai és társadalmi hatás, amelyet e földcsuszamlás szerű szavazási eredmény idézett elő, és amelynek következményeivel a koaliciónak, de a Szolidaritásnak is, szembe kell néznie. (folyt.) 1989. június 7., szerda 17:19
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Lengyel választási aritmtika (2.rész)
A Szolidaritás elsöprő győzelmével nem csak a koalicióra mért vereséget, de az összes többi ellenzéki erőre is, mivel, az előzetes adatok szerint, az alsóházban és a szenátusban is egyedüli és kizárólagos képviselethez jutott mint ellenzéki erő. Ezzel a fiatal lengyel politikai pluralizmus gyakorlatilag - legalábbis a parlementben - kétpólusúvá szűkűlt, feltételezve, hogy a LEMP vezette hárompárti koalició a választások után is fennmarad. A Szolidaritás az összes nem koaliciós mandátumot elhódította, és várhatóan valamennyi szenátusi helyet megszerezi, így a lengyel parlament két házában együttesen a képviselői és szenátori helyek 49,7 százalékát is birhatja, a koalició 50,4 százalékával szemben. Mitöbb: nagyon valószínű, hogy a LEMP-nek és a Szolidaritásnak majdnem azonos számú képviselője lesz az alsóházban, a LEMP-nek 165, a Szolidaritásnak 161. Politikai és erkölcsi jelentősége van annak is, hogy a LEMP és a koalicós pártok jelöltei szinte kizárólag a garantált helyeket szerezték meg, míg a Szolidaritás nyílt választási csatát vívott, nem csak a szenátusi, de az alsóházi helyekért is. Hogy miért szavaztak a lengyelek ilyen határozottsággal a koalició ellen és a Szolidaritás mellett, annak közvetlen okait elsősorban az ország változatlanul romló gazdasági helyzetében, a LEMP-nek az eddig kézzel fogható sikert nem hozó útkeresési kísérletekből eredő meggyöngülésében kell keresni, de nagyon sokat nyomott a latban az is, hogy a párt nem volt képes elhatárolni magát az elmúlt 40 év sztálinista modelljétől, nem alakított ki magáról meggyőző, hiteles, új képet a társadalom előtt. A választási harcban átengedte a politikai kezdeményezést és a propaganda hadszínterét a Szolidaritásnak, csak kis mértékben volt képes aktivizálni kétmilliós tagságát, így nem tudott választási párttá alakulni. (folyt.) 1989. június 7., szerda 17:19
Vissza » A hírhez kapcsolódik »

	Lengyel választási arimetika (3. rész)
Mindezek fényében elkerülhetetlennek látszik, hogy amint azt Wojciech Jaruzelski javasolta, megteremtsék a ,,nagy koalició,, valamilyen, mindkét fél számára elfogadható formáját, mert ellenkező esetben teljesen kormányozhatatlanná válhat az ország, működőképtelenné a parlament. Úgy tűnik, hogy ezt mindkét oldalon felismerik. A gyors megoldás keresésének a kölcsönös szándékát jelzte, hogy összehívták a kerekasztalnál létrehozott egyeztető bizottsagot. Hogy lesz-e valamiféle ,,nagy koalició,, vagypedig a LEMP kénytelen ingatag alsóházi többségével, a koaliciós partnerek nem túl meggyőzőnek igérkező támogatásával kormányt alakítani, az valószínűleg csak a második forduló után dől majd el. A politikai erővonalak tisztázása, az ország alapvető érdekét szolgáló kormányképes többség összehozása elengedhetetlen, s mindkét fél részéről rendkívül nagy felelősségérzetet, mérsékletet, realizmust, a belpolitikai és a nemzetközi következményeket szem előtt tartó érettséget igényel. S ez a választásoknál is nagyobb próbatétele lesz a születő lengyel pluralizmusnak és demokráciának.+++ Zsebesi Zsolt (Varsó), MTI-Panoráma 1989. június 7., szerda 17:21
Vissza » A hírhez kapcsolódik »