|
|
|
|
Katonai gyűrű Peking körül
|
Peking, 1989. május 21. vasárnap (Reuter) - A kínai néphadsereg egységei elérték Peking külvárosait és ott parancsra várnak - jelentette vasárnap a kínai központi rádió és a televízió.
A Reuter brit hírügynökség szemtanúkra hivatkozó legfrissebb jelentése szerint katonai vonat gördült be a Tienanmen tér közelében levő pályaudvarra. A katonák azonban nem hagyták el a 13 vagonból álló szerelvényt. A vonat érkezésének hírére több száz tüntető torlaszolta el a Peking főterétől alig 1 kilométerre lévő pályaudvar fő kijáratát. A kínai főváros külső kerületeiből is katonai egységek jelenlétéről számoltak be hírügynökségek. Szemtanúk páncélosokat láttak Peking külvárosában. Az AP amerikai hírügynökség kínai forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy 60-70 ezer katona áll készen arra, hogy a parancsokat végrehajtsa. A TASZSZ hirügynökség jelentése szerint a kínai hadsereg alakulatai gyűrűt vontak a kínai főváros köré, de sehol nem csaptak össze az eléjük vonuló tüntetőkkel. A szovjet hírügynökség beszámolója szerint a pekingi városi tanács képviselője az Új- Kína hírügynökségnek adott nyilatkozatában kifejtette: azért rendelték el a hadsereg felvonulását, mert a pekingi rendőri és közbiztonsági erők nem elegendőek arra, hogy érvényt szerezzenek a rendkívüli állapot bevezetéséről kiadott rendeletnek. Hangsúlyozta, hogy Pekingben az utóbbi napokban tovább erősödtek az anarchikus állapotok, amelyek komoly mértékben akadályozzák a munkát, a termelést, az oktatást és a főváros egész lakosságának életét. Ugyanakkor cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a katonák a diákok elnyomására érkeztek Pekingbe. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a katonákat a felsőoktatási intézmények közelében helyezzék el az oktatók, a diákok és a kiszolgáló személyzet normális tevékenységének a biztosítására, biztonságuk megvédésére. Ez azonban semmi esetre sem jelenti a katonai ellenőrzés bevezetését - mondta a városi hatóságok képviselője. +++
1989. május 21., vasárnap 11:04
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|