|
|
|
|
Megindult a balatoni személyhajó-forgalom
|
1989. április 15., szombat - Viharos szélben tartották meg szombaton a balatonfüredi mólón a hagyományos balatoni tavaszköszöntőt, amely 143 éve - a tavi hajózás kezdete óta - mindig egybeesik a személyhajó-forgalom indulásával.
A hajósokat, Siófok város vezetőit és a déli part képviselőit Ádám István, Balatonfüred város tanácsának elnöke köszöntötte. A hajósok nevében Horváth Gyula, a MAHART balatoni leányvállalatának kereskedelmi és forgalmi vezetője köszönte meg az üdvözlést, s elmondotta, hogy idén a tó 28 hajóján, valamint négy kompján mintegy 4 millió utas, továbbá 600-620 ezer gépjármű szállítására számítanak. Bejelentette azt is, hogy idén a hagyományos feladatok ellátásán kívül tovább bővítik a hajózás szolgáltatásait. Két hajót - az 1927-28-ban épült Csongort és Csobáncot - csaknem eredeti állapota szerint állítanak helyre, s ezek, már az idei szezonban nosztalgia hajóként közlekednek. Újdonság lesz az a 4-5 vizitaxi is, amely Siófok-Balatonfüred és Balatonföldvár térségében kezdi meg az idei szezonban igényfelmérő, kísérleti szolgáltatásait. A MAHART ezen kívül zenés járatokat is indít. A balatoni hajók mostantól a kora tavaszi menetrend szerint közlekednek. (MTI)
1989. április 15., szombat 14:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|