|
 |
 |
 |

Kortárs művészeti fórum Győrött
|

1989. március 28., kedd - Varga Miklós és Szabó János festőművészek, továbbá Mészáros Dezső szobrászművész kiállításával megnyílt a kortárs művészeti fórum kedden Győrött, a Petőfi Sándor városi művelődési központban. Ezúttal második alkalommal ad otthont a Rába-parti város az ország különböző tájain élő alkotók, művészeti csoportok találkozójának. Az egy hónapig tartó eseménysorozat keretében a BM Duna Művészegyüttes, illetve a Győri Balett táncszínházi produkciókkal lép a közönség elé. A budapesti térszinház Weöres Sándor A holdbéli csónakos című kalandos játékát viszi színre. Levetítik a 21. Magyar Filmszemle legérdekesebb filmjeit, s bemutatják a fiatal költők, írók győri alkotókörének minap megjelent antológiáját. Kiállításokon tárják az érdeklődők elé Ézsiás István szobrászművész, Selényi Károly István festőművész, továbbá Tám László fotóművész alkotásait. A programot Pege Aladár dzsessz-koncertje, Eötvös József gitárművész szólóestje és a Győri Ütőegyüttes hangversenye egészíti ki. A különféle művészeti ágakat reprezentáló események közös jellemzője, hogy az érdeklődők találkozhatnak az alkotókkal, s ankétokon cserélhetnek eszmét a századvég magyar művészetének irányairól, kifejezési formáiról. (MTI)
1989. március 28., kedd 18:01
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|