|
 |
 |
 |

A Józan Élet-, Egészség és Családvédő Országos Szövetség nyilatkozata (OS)
|

Budapest, 1989. március 28., kedd - Az Országgyűlés március 24-i ülésén egy interpelláció válaszaként Beck Tamás kereskedelmi miniszter felelőtlen igéretet tett a reggeli szeszárusítási tilalom teljes körű feloldására, s a képviselők megfelelő elemző tájékoztatás hiányában ezt a választ nagy többséggel el is fogadták. Kénytelenek vagyunk a lakosságot fenyegető veszély miatt tiltakozni a bejelentett intézkedéstervek ellen, s megkerülhetetlennek tartjuk, hogy a Parlament egy alaposabb tájékoztatás birtokában visszatérjen a témára. A józan élet szövetség által képviselt mintegy 50 tagszervezet és 100 ezernél több tag már a válasz egyeztetése során fölajánlotta a hatályos alkohol kínálatot korlátozó jogszabályok hatékonyságvizsgáglatát, illetőleg a közreműködését ebben. Már az eddig begyűjtött tapasztalatok is egybeesnek a nemzetköziekkel: az alkoholkínálat ésszerű korlátozása jól szolgálja a bajmegelőzést, csökkenti a rászokás esélyeit. Jórészt ennek köszönhető, hogy az utóbbi négy évben egyaránt megtorpant az alkoholfogyasztás fejenkénti átlaga és a produktívkori, európai viszonylatban legkedvezőtlenebb halálozási arányunk. Az Országos Egészségvédelmi Tanács hasonló meggondolásból ellenezte és ellenzi a megfontolatlan rendeletmódosítást. Az egyeztető tárgyalások során azonban el tudtuk fogadni a kereskedelmi tárca olyan módosított javaslatát, amely a bor és a sör árusítását csak az élelmiszerkereskedelemben kívánta felszabadítani, mert ennek fejében a legveszélyesebb és legkárosabb tömény szeszesitalok bolti árusítását viszont déli 12 óráig hajlandó lett volna kiterjeszteni. A miniszteri válaszból úgy tűnik, hogy a tárca most már ezt a kompromisszumot is fel kívánja rúgni. A ,,lőfegyver ügyhöz,, hasonló politikai baklövés lenne, ha az általános liberalizációs törekvések jegyében hozandó új jogszabályt a már bekövetkezett súlyos következmények miatt kellene utóbb visszavonni. (OS)
1989. március 28., kedd 13:30
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|