|
|
|
|
Ülést tartott a Politikai Bizottság (1. rész)
|
1989. február 28., kedd - Február 28-án, kedden ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága. A testület március 7-ére összehívta a Központi Bizottság ülését.
A Politikai Bizottság megvitatta az MSZMP cselekvési programjának tervezetét. Megállapította, hogy hazánk történelmi fordulóponthoz érkezett. A felemelkedés és a válságból való kitörés érdekében társadalmunkban megegyezésen alapuló új nemzeti összefogásra van szükség. Az MSZMP az emberi lét kiteljesedését, az esélyek egyenlőségét, a nemzet gazdagodását kívánja elérni. A Politikai Bizottság a tervezetben javasolja, hogy az MSZMP a szabadság, az igazságosság, a szolidaritás értékeit képviselő programpártként készüljön a soron következő választásokra. A párt, jellegének megfelelően, jövőjét a reformkommunista és az erősödő szociáldemokrata szellemiség ötvözése határozza meg. Célja a demokratikus szocializmus megvalósítása. A testület úgy döntött, hogy a programtervezetet a Központi Bizottság soron következő ülése elé terjeszti. A Politikai Bizottság megtárgyalta a Magyar Néphadsereg helyzetéről és hosszú távú fejlesztésének feladatairól szóló jelentést. A főbb elvi-politikai kérdésekben állást foglalt és javasolja a Központi Bizottságnak, hogy 1989 második felében tűzze napirendjére a párt honvédelmi politikáját. A testület előtt szerepelt a Határőrség helyzetéről és a határőrizet hosszú távú feladatairól készített előterjesztés is. Megállapította, hogy a Határőrség személyi állománya felelősségteljes, eredményes munkát végez. A Politikai Bizottság hazánk államhatárának megbízható őrizetét, a határforgalom gyors, kultúrált és biztonságos ellenőrzését a jövőben is kiemelt fontosságúnak tartja. Kezdeményezi, hogy a kormány tekintse át a Határőrség munkájának korszerűsítésével, a változó politikai, társadalmi feltételekhez igazodó határőrizet kialakításával összefüggő feladatokat. (folyt. köv.)
1989. február 28., kedd 20:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|