|
|
|
|
MDF-kampányindító gyűlés a XI. kerületben (2. rész)
|
A gyűlés vendége, Kiss Gy. Csaba, az MDF alelnöke csatlakozott az előtte felszólalók mondandójához, elismerve, hogy - mint sokan felemlegetik - valóban nem változott még sok minden a demokratikusan megválasztott Országgyűlés, s az annak felelős kormány tevékenysége nyomán. Jelentős azonban a változás abban, hogy 4O év után először szabadon megválasztott képviselők intézik az ország dolgait. A kormány stabil, nyugodt körülmények között, bizalomtól övezve végezheti munkáját. Ennek a bizalomnak kell megfelelniük a helyi önkormányzati testületeknek is, e felelősség jegyében kell végezni szolgálatukat. A politikus szólt arról is, hogy a tömegtájékoztatás nem hangsúlyozza eléggé azt a kormányzati munkát jelentősen befolyásoló tényezőt, hogy az új koalíciós kormány üres kasszával kezdte meg első 1OO napját. Mint fogalmazott: sokkal nagyobb és súlyosabb az a romhalmaz, amelyet a hódoltság 4O éve az utódokra hagyott, mint gondolták néhány hónapja.
Kiss Gy. Csaba szerint a politika, a gazdaság mellett a magatartás, az emberi viselkedés átalakítását is napirendre kell tűzni. Három éve, amikor Lakitelken független mozgalomként útjára indították az MDF-et, célként jelölték meg az ország mély erkölcsi válságból való kijuttatását. Ma a Fórum szégyeneként is kell értékelni, hogy számosan a megfélemlítettség reflexei miatt nem élnek a fakultatív hitoktatás lehetőségével. Kifejtette továbbá, hogy minden területen - a tömegtájékoztatást is beleértve - meg kell törni a monopóliumokat, s ebben komoly feladata lesz az önkormányzatoknak. Végül annak a véleményének adott hangot, hogy szeptember 3O-a ismét vizsga lesz Magyarország számára, amely hitelképességünk mértékét bizonyítja. A választási részvétel befolyásolja majd az ország nemzetközi tekintélyét, amely visszahat további gazdasági lehetőségeinkre.
A választási gyűlést követően a résztvevők személyes beszélgetéseket folytathattak a jelöltekkel. (MTI)
1990. szeptember 9., vasárnap 14:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|