|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (8. rész)
|
A törvényjavaslat vitájában több felszólaló nem lévén, az elnök ismét az előterjesztőnek adta meg a szót. Kárpáti Ferenc - -------------- reflektálva az elhangzottakra - elmondta: a hadsereg tisztikarának átlag életkora örvendetesen jó, 35 év. Ennek oka az is, hogy az utóbbi négy évben 5O tábornok, 4OO ezredes és számos más főtiszt ment nyugállományba. A csapatoknál sok a felsőfokú végzettségű, feladataikat kitűnően értő fiatal tiszt. Hozzátette: ugyanakkor e területen, az alegységeknél hosszú éveken keresztül nem voltak kellő számban megfelelő felkészültségű tisztek. Hibásnak ítélte azt a gyakorlatot, amely szerint a katonák közvetlen kiképzésével, nevelésével naponta foglalkozó szakaszparancsnokok többsége tiszthelyettesi minőségben tevékenykedett. E gond feloldása érdekében csökkentették le a 4 éves katonai főiskola időtartamát három esztendőre. Keresik a lehetőségét annak, hogy a leendő tisztek ismét négyéves képzésben vehessenek részt.
Pásztohy András felvetésével összefüggésben leszögezte: a fiatal tisztek jövője tekintetében nincsenek megoldhatatlan egzisztenciális problémák. Utalva arra, hogy a hadseregben jelentős, 35 százalékos csökkentést hajtanak végre 1992-ig. Elmondta, hogy a tisztek elhelyezésére, beosztására pontos, lépcsőzetesen megoldandó intézkedési tervet dolgoztak ki. A miniszter az új honvédelmi törvénnyel összefüggésben úgy vélekedett, hogy azt az új Országgyűlésnek kell megalkotnia. A sok éve hozott törvényerejű rendeletet pedig időszerű sok tekintetben megváltoztatni.
A válaszadást határozathozatal követte: a képviselők elfogadták a honvédelemmről szóló 1976. évi I. törvény módositásáról szóló törvényjavaslatot. (folyt.köv.)
1990. március 1., csütörtök 13:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Lukács Juli SZolnok 42-224: Kéri Kudlik Júliát, hogy hivja őt vissza. Már nagyon régóta szeretne játszani, de sosem sikerül, ilyenkor mindig sir. Legalább egyszer hivja vissza Kudlik Júlia.
- Manek Sarolta Miskolc: Javaslata lenne a bemondóknak a bemutatásakor a képernyőn. A képernyő közepén állandóan az a ronda lámpa szerepel, kiszoritva onnan a bemondónőket, hol jobbra, hol balra. Javaslata, hogy szolidabb kivitelű, karcsú dekorációt kéne tenni helyette, mert igy a lámpa érvényesül a szép bemondónők helyett. Ha lehet, ezt változtassák meg.
- Tóberki Sándorné 645-216 nyugdíjas: Már három hónapja hiába hivja a játékot, pedig nagyon szeretne játszani. Állandóan csak a vidékiek játszanak, meg a 8 - 9 éves kisgyerekek. Ez is bunda, vagy a nyugdíjasnak már ez sem jár?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|