|
|
|
|
MDF ülése
|
München, 1989. szeptember 9. (SZER, Világhíradó) - Budapesten a Magyar Demokrata Fórum ma tartotta az elnökök gyűlését. Miről volt szó ezen a tanácskozáson? Gadó György budapesti telefonjelentését hallják: - Több százan gyültek össze ma délelőtt a Budapesti Műszaki Egyetem egyik legnagyobb előadótermében, ahol a Magyar Demokrata Fórum rendezett munkamegbeszélést helyi csoportjainak elnökei számára. Bíró Zoltán, az MDF elnöke bevezetőben elmondta, a parlamentáris demokráciát előkészítő másfél-kétéves szakasz utolsó fázisához érkezett el a társadalom. A háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon lényeges előrehaladás történt. Ez, és az ország helyzete indokoltá teszi a választások előbbre hozatalát. Elmondta Bíró, hogy már készül a Magyar Demokrata Fórum részletes, mintegy 80-100 oldalnyi kis kötetre rugó programja, mely behatóan foglalkozik a gazdaság kérdéseivel is, többek között az iparpolitika és energiagazdálodás problémáival. Szakmai munkacsoportok dolgoznak a programon, amelyet az elnökség időben, még a fórum országos gyűlése előtt a tagság kezébe akar adni megvitatásra. A választási kampány céljaira elkészítik a program rövid, népszerű változatát is. Később egyes hozzászólások kapcsán az MDF elnöke külön hangsúlyozott néhány gondolatot. Elsősorban azt, hogy a nemzeti kerekasztalnál a fórum megbízottai az elnökségtől és a választmánytól kapott felhatalmazás szerint járnak el. Ez arra is kiterjed, hogy önállóan döntsenek olyan kérdésekben, amelyek a megvitatásra kerülő politikai és közjogi intézkedések együtteséhez, ehhez a csomagtervhez képest részletkérdés. Hangoztatta Bíró Zoltán, hogy az MDF elnökségében viták ugyan vannak, de külön irányvonalak nincsenek. Mocskos vádaskodás, és itt az általa használt jelzőt idéztem, mintha az MDF-n belül valami Csurka-féle vonal léteznék, mintha a magyar közéletet az "elcsurkásodás" veszélye fenyegetné, mint ahogy a közíró Lázár István állította. (folyt.)
1989. szeptember 9., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"A Szabad Demokraták Szövetsége miskolci csoportja minden hétfői napon 17 órától összejövetelt tart a miskolci egyetemi város 75-ös épületében, a Nagy László Kör "Hivatalos hazugságok" cimü rendezvényére meghivott SZDSZ előadók, Szabó Miklós, ifj Rajk László, Németh Sándor, Iványi Gábor, Vásárhelyi Júlia, Eörsi István, Miskolc egyetemi város, 75-ös épület, 22-es előadó terem 89. március 30. 18 óra... /VALAMIT MÉG FÖLHADAR/"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|