|
|
|
|
- A magyar forradalmak - 1. folyt.
|
A több mint 30 esztendőn át tartott elnyomásban és alkudozásban, hazudozásban elnyálkásodtak a szavak, nem volt hitele sem a szabadságnak, sem a politikának, demokráciának: mindent lejárattak. A Kádár-rendszer végére olyan hamissá vált az élet, hogy semmi nem volt azonos önmagával, minden önmaga ellentétét is jelentette cinikus kancsintások közepette. Így aztán persze, hogy ma sem tudnak hinni az emberek a változásban, nem tudnak bízni a politikában, demokráciában, a többség akaratának érvényesülésében.
A Kádár-rendszer a maga ilyen is, olyan is természetével elvette a kedvet még a szabadságtól is. Az emberek nem tudták értékelni, mert végül nem érezték azt sem, mi voltaképp az elnyomás. Megjuhászodtak, beletörődtek mindenbe.
Hiányzik a forradalom. Hiányzik megtisztító élménye, szelleme. De nemcsak nekünk, hiányzik a magyar forradalom egész Európának. Hol van már az az önzetlen szellem és az a lelkesedés, mely felkarolta az elesett országok ügyét, vállra emelte a hősöket, ünnepelte azokat, akik mertek kiállni a szabadságért, és ezrével, százezrével befogadta az erőszak elől menekülőket?
Nem a kormányok, nem a tehetős államok, a kisemberek adták oda a bevásárlókosarat, a frissen sült kenyeret, pénztárcájukat, hogy segítsenek, nyitották ki lakásuk ajtaját, hogy szállást adjanak a hajléktalan magyaroknak. Hol van ma már ez a szellem? Ki segít a mai menekülteknek? Hiányzik a forradalom; hiányzik 1956 erkölcsi hatása. Hiányzik, pedig mégis a miénk. Más népeknek talán nincs akkora erkölcsi tőkéjük, mint nekünk 1956. (folyt.)
1990. október 23., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jövő héten szombaton megy a Sellő a pecsétgyűrűn c film a TV-ben és szombaton megy a Pokoli torony. Az lenne a problémám, hogy miért van egy héten belül 2 nagyon jó film, egész héten nincsen jó film csak szombaton és péntekem miért kell együtt tenni, lehetne-e a Sellő a pecsétgyűrűn II.részét esetleg későbbre tenni, - egész héten nincs jó film és péntek, szombaton a 2 film egyidően megy. Tudom, hogy csak hallgattják, de nem lenne rossz, ha tennének is valamit ... Lenne egy megoldás, mert átnéztem a Rádióujságot. Pénteken van az I. része a Sellő a pecsétgyürün-nek. Szombaton van a 3 órás film az l-esen 8-tól és közben a 2-esen 1/2 12-től a Sellő a pecsétgyűrűn II.része. Na, most mi lenne ha vasárnapra áttennék a Sellő a pecsétgyűrűn a Richard Claydermann Londonban c.műsorra és a Richard Claydermann szombaton lenne a film idején, az is egy óra. Minden probléma megoldódna. Pénteken lenne a Sellő a peosétgyűrűn, szombaton az l-esen a Pokoli torony, a 2-esen a Richárd Claydermann és vasárnap a 2-esen a Sellő a pecsétgyűrűn II.része."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|