|
|
|
|
Dávid és a góliátok Salzburgban (2. rész)
|
Salzburg Karajan éveiben az új zenei produkciók ideális trambulinjává vált - a nagy német mester ahhoz is kiválóan értett, hogy a köztámogatást élvező fesztiválra kidolgozott produkciókat miként adja el a nagy hanglemezgyáraknak, amelyekben maga is érdekeltséggel bírt. Egy salzburgi lemezfelvétel Pavarottival, vagy Placido Domingóval, Leslie Normannal és a többiekkel: biztos befektetés. Mortier azonban azért indul csatába, hogy a kereskedelmi szempontokat alávesse a művészi program követelményeinek: szerinte nem kizárólag a fénylő énekes-csillagok fotóit kellene a kirakatba tenni, hanem a zeneszerzők, a rendezők, az alkotók képeit is. És így tovább.
Kérdés az is, hogy milyen kapcsolat marad a húsvéti és az augusztusi fesztivál között. Az előbbi a néhai Karajan magánvállalkozása volt, de programját rendszerint magába foglalta az augusztusi, egyharmadában állami támogatást élvező ,,igazi,, fesztivál is. (A húsvéti fesztivál vezetésére különben Solti Györgyöt kérték fel Karajan után).
A La Monnaie belga igazgatója tehát nem akármilyen kihívással érkezett Salzburgba. A belga zenei közvélemény szerint azonban Dávid és a góliátok nyílt csatáját kívánatos lenne elkerülni. Hanglemez-üzlet nélkül aligha működne ma már a nagy fesztiváli gépezet - viszont a zenei-üzleti megfontolásokkal szemben szükség van egy olyan ellenhatalomra is, amely nem ugyanezt a logikát követi.
Persze hogy ez sikerül-e, korántsem biztos. Elvégre Mortier még át sem vette a fesztivál irányítását Salzburgban, máris megkezdődtek ellene a támadások. +++
Baracs Dénes (Brüsszel), MTI-Panoráma
1990. augusztus 15., szerda 10:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jövő héten szombaton megy a Sellő a pecsétgyűrűn c film a TV-ben és szombaton megy a Pokoli torony. Az lenne a problémám, hogy miért van egy héten belül 2 nagyon jó film, egész héten nincsen jó film csak szombaton és péntekem miért kell együtt tenni, lehetne-e a Sellő a pecsétgyűrűn II.részét esetleg későbbre tenni, - egész héten nincs jó film és péntek, szombaton a 2 film egyidően megy. Tudom, hogy csak hallgattják, de nem lenne rossz, ha tennének is valamit ... Lenne egy megoldás, mert átnéztem a Rádióujságot. Pénteken van az I. része a Sellő a pecsétgyürün-nek. Szombaton van a 3 órás film az l-esen 8-tól és közben a 2-esen 1/2 12-től a Sellő a pecsétgyűrűn II.része. Na, most mi lenne ha vasárnapra áttennék a Sellő a pecsétgyűrűn a Richard Claydermann Londonban c.műsorra és a Richard Claydermann szombaton lenne a film idején, az is egy óra. Minden probléma megoldódna. Pénteken lenne a Sellő a peosétgyűrűn, szombaton az l-esen a Pokoli torony, a 2-esen a Richárd Claydermann és vasárnap a 2-esen a Sellő a pecsétgyűrűn II.része."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|