|
|
|
|
Pozsgay-interjú 7. folyt.
|
- Nehéz erre válaszolni, mert én nem így készültem, és nem erre készültem, hanem miként az előbb a nézeteimet is kifejtettem, a véleményemet ebben nem változtatom meg. Az azonban kimondhatom, éppen e kérdés kapcsán, hogy ez már akkor nem neveztetne reformkommunista pártnak, ez az európai szocializmus fogalomkörébe tartozó párt lenne, akár egységesen vonul át a jelenlegi párt ebbe az állapotba, akár pártszakadás útján. Csak olyan pártot tudok hatékonynak, eredményesnek elképzelni, amelyik a nép közepébe tud illeszkedni, és az európai gondolat közepébe, az pedig nem ezen az elvont eszmékhez ragaszkodó kommunista tapasztalaton épül fel, hanem az európai szocializmus olyan típusú gondolkodásán, amilyet egy olasz vagy francia szocialista pártban, vagy egy svéd, vagy egy osztrák, vagy német szociáldemokrata pártban lehet felfedezni, azzal a kis megtoldással, hogy az a párt, amelyre én törekszem, az erősen nemzeti elkötelezettségű lenne, nem feledkezne meg arról, hogy a magyar nép körében kellene talajt találni, gyökeret ereszteni, és ezzel a néppel együttélve valamilyen messzetekintő programot megalakítani. - A társadalomban szó van arról, hogy amennyiben az ősszel ez téma lenne, lehetne, Ön váltaná le Grósz Károlyt az MSZMP főtitkári pozíciójában. Ugyanakkor arról is beszélnek, hogy az lenne helyes, ha Ön a következő államelnöke lenne ennek az országnak, a köztársasági elnöki intézményét hogyha bevezetnék. Hogy látja Ön saját magát, Pozsgay Imre, az elkövetkező években? - Ugyanebben a dilemmában. Abban tudniillik, hogy most funkció megnevezése nélkül én ennek a szervezetnek a tartozéka is vagyok. Ha az vagyok, akkor a szervezetnek is rendelkeznie velem, megjelölni, melyik poszton látja leghatékonyabbnak és legeredményesebbnek a tevékenységemet. Ugyanakkor nem tagadhatom, számomra rendkívül vonzó az a tény, hogy becsül a nép, a társadalom, és ez esetben szívesen vállalnék olyan megbízatást - megint csak azt mondom, bárminek nevezzék is -, amelyik ezt a széles érintkezési lehetőséget fenntartja számomra. (folyt.)
1989. május 27., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jövő héten szombaton megy a Sellő a pecsétgyűrűn c film a TV-ben és szombaton megy a Pokoli torony. Az lenne a problémám, hogy miért van egy héten belül 2 nagyon jó film, egész héten nincsen jó film csak szombaton és péntekem miért kell együtt tenni, lehetne-e a Sellő a pecsétgyűrűn II.részét esetleg későbbre tenni, - egész héten nincs jó film és péntek, szombaton a 2 film egyidően megy. Tudom, hogy csak hallgattják, de nem lenne rossz, ha tennének is valamit ... Lenne egy megoldás, mert átnéztem a Rádióujságot. Pénteken van az I. része a Sellő a pecsétgyürün-nek. Szombaton van a 3 órás film az l-esen 8-tól és közben a 2-esen 1/2 12-től a Sellő a pecsétgyűrűn II.része. Na, most mi lenne ha vasárnapra áttennék a Sellő a pecsétgyűrűn a Richard Claydermann Londonban c.műsorra és a Richard Claydermann szombaton lenne a film idején, az is egy óra. Minden probléma megoldódna. Pénteken lenne a Sellő a peosétgyűrűn, szombaton az l-esen a Pokoli torony, a 2-esen a Richárd Claydermann és vasárnap a 2-esen a Sellő a pecsétgyűrűn II.része."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|