|
|
|
|
NATO - modernizálás (1.rész)
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1989. március 25. szombat (MTI-tud) - A NATO úgynevezett magas szintű csoportja (HLG) által szerdán elfogadott és pénteken ismeretessé vált kompromisszum a rövid távú atomfegyverek modernizálásáról meghatározó lehet a katonai szövetség fegyverkezési programjában. A formulát a védelmi miniszterek elé terjesztik, akik április 19-ikén és 20-ikán a szervezet brüsszeli központjában, a NATO nukleáris tervező csoportja keretében tanácskoznak.
A pénteken jó forrásokból ismeretessé vált szerdai megállapodás lényege az, hogy a NATO-országok új fegyverrendszerek kifejlesztése mellett foglalnak állást, ám későbbre halasztják a döntést azok rendszerbe állításáról. Az amerikai kongresszus a fejlesztést támogató állásfoglalást várt a katonai szövetségtől ahhoz, hogy megszavazza a szükséges összegeket. Ezzel szemben a kormánykoalíció az NSZK-ban, ahol az új amerikai atomfegyverek javát elhelyezik majd, s ahol ez a terv igen népszerűtlen, a döntést 1991-92-re kívánja halasztani, tekintettel arra, hogy jövőre választásokat tartanak, és a most rendszerben lévő rövid hatótávolságú atomfegyverek csak 1995-ben avulnak el. A telepítésről szóló döntés későbbre halasztása Bonn - és az álláspontjával rokonszenvező más NATO-kormányok - felé tett gesztus. A modernizálás ilyetén ,,felbontása,, azonban a megfigyelők szerint lényegeben azt jelenti, hogy - ha a HLG ajánlása a NATO hivatalos álláspontjává válik - megkezdődik az a folyamat, amely új, megnövelt hatású fegyverek Nyugat-Európába juttatása felé vezet - nem sokkal azután, hogy a szovjet-amerikai INF-szerződés értelmében Európa földjéről eltávolítják a közepes hatótávolságú rakétákat. (folyt.)
1989. március 25., szombat 07:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jövő héten szombaton megy a Sellő a pecsétgyűrűn c film a TV-ben és szombaton megy a Pokoli torony. Az lenne a problémám, hogy miért van egy héten belül 2 nagyon jó film, egész héten nincsen jó film csak szombaton és péntekem miért kell együtt tenni, lehetne-e a Sellő a pecsétgyűrűn II.részét esetleg későbbre tenni, - egész héten nincs jó film és péntek, szombaton a 2 film egyidően megy. Tudom, hogy csak hallgattják, de nem lenne rossz, ha tennének is valamit ... Lenne egy megoldás, mert átnéztem a Rádióujságot. Pénteken van az I. része a Sellő a pecsétgyürün-nek. Szombaton van a 3 órás film az l-esen 8-tól és közben a 2-esen 1/2 12-től a Sellő a pecsétgyűrűn II.része. Na, most mi lenne ha vasárnapra áttennék a Sellő a pecsétgyűrűn a Richard Claydermann Londonban c.műsorra és a Richard Claydermann szombaton lenne a film idején, az is egy óra. Minden probléma megoldódna. Pénteken lenne a Sellő a peosétgyűrűn, szombaton az l-esen a Pokoli torony, a 2-esen a Richárd Claydermann és vasárnap a 2-esen a Sellő a pecsétgyűrűn II.része."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|