|
|
|
|
Az Év Menedzsere és az Év Reformembere
|
1989. január 18., szerda - A Magyar Gazdasági Kamara folyóirata, a Verseny és vállalkozás gazdasági újságírók véleménykutatása alapján Demján Sándort, a Magyar Hitelbank Rt elnök vezérigazgatóját megválasztotta az 1988-as év menedzserének. A szerkesztőség a győztesnek aranygyűrűt adományozott, amelyet szerdán adtak át a Fórum szállóban.
A Reform című független demokratikus hírmagazin múlt év novemberében olvasói körében meghirdette az Év Reformembere pályázatot. A december végéig beérkezett, közel 5.000 értékelhető szavazat eredményét a lap idei második, e hét végén megjelenő száma közli. Eszerint 22,9 százalékos aránnyal Grósz Károly, az MSZMP főtitkára az Év Reformembere. Utána sorrendben Pozsgay Imre következik 22,3 százalékkal és Király Zoltán 21,8 százalékkal. Sokan szavaztak még Demján Sándorra, Nyers Rezsőre, Morvai Ferencre, valamint Nagy Sándorra, Kulcsár Kálmánra, Bihari Mihályra, Beck Tamásra és több már ismert politikusra, közgazdászra, társadalmi közéletünk jeles képviselőire és ismert újságírókra. (MTI)
1989. január 18., szerda 16:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jövő héten szombaton megy a Sellő a pecsétgyűrűn c film a TV-ben és szombaton megy a Pokoli torony. Az lenne a problémám, hogy miért van egy héten belül 2 nagyon jó film, egész héten nincsen jó film csak szombaton és péntekem miért kell együtt tenni, lehetne-e a Sellő a pecsétgyűrűn II.részét esetleg későbbre tenni, - egész héten nincs jó film és péntek, szombaton a 2 film egyidően megy. Tudom, hogy csak hallgattják, de nem lenne rossz, ha tennének is valamit ... Lenne egy megoldás, mert átnéztem a Rádióujságot. Pénteken van az I. része a Sellő a pecsétgyürün-nek. Szombaton van a 3 órás film az l-esen 8-tól és közben a 2-esen 1/2 12-től a Sellő a pecsétgyűrűn II.része. Na, most mi lenne ha vasárnapra áttennék a Sellő a pecsétgyűrűn a Richard Claydermann Londonban c.műsorra és a Richard Claydermann szombaton lenne a film idején, az is egy óra. Minden probléma megoldódna. Pénteken lenne a Sellő a peosétgyűrűn, szombaton az l-esen a Pokoli torony, a 2-esen a Richárd Claydermann és vasárnap a 2-esen a Sellő a pecsétgyűrűn II.része."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|