|
|
|
|
Országgyűlés (32. rész)
|
Tóth Károly (országos lista) református püspök, a ----------- Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke emlékeztetett arra, hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság jelentésének egyik pontja javasolja az egyesülési törvényjavaslat hetedik paragrafusa harmadik pontjának elhagyását. Ez kimondja: olyan elnevezést, amelyhez másnak jogi érdeke fűződik, csak az arra illetékes szerv engedélyével, illetőleg a jogosult hozzájárulásával lehet a társadalmi szervezet elnevezésébe felvenni. Ezt ugyan tartalmazza a hetedik paragrafus első és második pontja is, de a külön megfogalmazás elhagyása különösen érzékenyen érintené az egyházakat és vallásfelekezeteket. Belső hitelvi kérdéseket érint ugyanis: ha az alakuló szervezetek az egyházaktól függetlenül, azokat meg nem kérdezve használni fogják például a református, evangélikus, katolikus vagy baptista elnevezéseket, az nagyon súlyos zavarok, konfliktusok forrásává válhat - emelte ki a püspök. Emiatt javasolta a hetedik paragrafus harmadik pontjának meghagyását a törvényben. Ezután az elnöklő Stadinger István bejelentette: a törvényjavaslatokhoz több felszólaló nem jelentkezett. Az elhangzott számos és szerteágazó képviselői javaslat megvitatására össze kell ülnie az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának. Mivel ez valószinüleg hosszabb időt vesz igénybe, ezért javasolta a képviselőknek, hogy napi munkájukat fejezzék be. Az ülés berekesztése előtt arról tájékoztatta a képviselőket, hogy az ülésen részt vett a Nyugat-európai Unió küldöttsége. Köszöntötte Charles Goerens-et, az Unió közgyűlésének elnökét és munkatársát. Szerdán reggel 9 órakor az Országgyűlés az egyesülési jogról, valamint a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatok tárgyalásával, - a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság állásfoglalásának ismertetésével - folytatja munkáját. x x x (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 18:32
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jövő héten szombaton megy a Sellő a pecsétgyűrűn c film a TV-ben és szombaton megy a Pokoli torony. Az lenne a problémám, hogy miért van egy héten belül 2 nagyon jó film, egész héten nincsen jó film csak szombaton és péntekem miért kell együtt tenni, lehetne-e a Sellő a pecsétgyűrűn II.részét esetleg későbbre tenni, - egész héten nincs jó film és péntek, szombaton a 2 film egyidően megy. Tudom, hogy csak hallgattják, de nem lenne rossz, ha tennének is valamit ... Lenne egy megoldás, mert átnéztem a Rádióujságot. Pénteken van az I. része a Sellő a pecsétgyürün-nek. Szombaton van a 3 órás film az l-esen 8-tól és közben a 2-esen 1/2 12-től a Sellő a pecsétgyűrűn II.része. Na, most mi lenne ha vasárnapra áttennék a Sellő a pecsétgyűrűn a Richard Claydermann Londonban c.műsorra és a Richard Claydermann szombaton lenne a film idején, az is egy óra. Minden probléma megoldódna. Pénteken lenne a Sellő a peosétgyűrűn, szombaton az l-esen a Pokoli torony, a 2-esen a Richárd Claydermann és vasárnap a 2-esen a Sellő a pecsétgyűrűn II.része."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|