|
|
|
|
Országgyűlés (23. rész)
|
Dr. Király Ferenc (Szolnok m., 5. vk.) tiszaföldvári körzeti ----------------- orvos hangsúlyozta: az egyesülési jogról szóló törvénytervezet európai léptékű, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának szelleméhez és betűjéhez illeszkedő javaslat lenne, ha végig hű lenne önmagához. Sajnálatosnak nevezte, hogy ez a fontos reformtörvény a 4. paragrafus második bekezdésében lehetetlenné teszi, de legalábbis a jövő ködös messzeségébe helyezi a politikai pártok születését. Kiemelte: ha az Országgyűlés a javaslatot a mostani formájában fogadná el, akkor több kínos következménnyel kellene számolnia. Például Európa közvéleménye, amely rokonszenvvel kíséri a magyarországi reformkísérletet, megkérdőjelezné szándékaink őszinteségét és következetességét. A Parlament ismételten, immáron jogosan éles bírálatok kereszttüzébe kerülne. Informális területre szorulnának az erősödő politikai szervezetek, s a pártnak sokfrontos, értelmetlen, sok áldozattal járó ,,dzsungelharcot,, kellene folytatnia olyan erők ellen, amelyekkel a nyílt színen szövetséget tudna kötni. A képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy az alkotmányosság talaján álló független pártokra az MSZMP-nek lenne a legnagyobb szüksége. Az Országgyűlés számára történelmi és morális kényszer, hogy az alternatív csoportokat, a majdani pártokat beengedje a hatalom sáncai közé - hangoztatta. Első az egyenlők között - csak ez lehet most a párt reális és tisztességes célja - mutatott rá. A továbbiakban kifejtette: a következő években a politikai harcot új vértezetben, merőben más körülmények között, élesen megvilágított közéleti porondon kell megvívni. ,,- Minél tovább rázzuk a legújabbkori történelmünk pokoli bugyrait, elrémülve látjuk, hogy éltetőnek vélt gyökereinken jellemfogyatékosok, verőlegények, óriásbőrbe bújt törpék és politikai kannibálok kapaszkodnak. Hiába határoltuk el magunkat a múlt bűneitől újra és újra, az ellenőrzésre és a hatalom féken tartására hivatott testületek szeme láttára vidéki csákmáték, türelmünket és gyomrunkat próbára tevő újmódi dzsentrik bukkantak elő. Ezért nem csoda, hogy a tömegek hite, bizalma, együttműködési készsége megrendült. Nem kisstílű akadályokat kell lerakni a társadalmi mozgalmak lába elé, hanem alkalmassá kell tenni a pártot, hogy egyenrangú politikai szervezetek között becsületes vitában, tisztességes eszközökkel harcolja ki az igazát,, - mondotta. (folyt.köv.)
1989. január 10., kedd 16:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefon:
"A jövő héten szombaton megy a Sellő a pecsétgyűrűn c film a TV-ben és szombaton megy a Pokoli torony. Az lenne a problémám, hogy miért van egy héten belül 2 nagyon jó film, egész héten nincsen jó film csak szombaton és péntekem miért kell együtt tenni, lehetne-e a Sellő a pecsétgyűrűn II.részét esetleg későbbre tenni, - egész héten nincs jó film és péntek, szombaton a 2 film egyidően megy. Tudom, hogy csak hallgattják, de nem lenne rossz, ha tennének is valamit ... Lenne egy megoldás, mert átnéztem a Rádióujságot. Pénteken van az I. része a Sellő a pecsétgyürün-nek. Szombaton van a 3 órás film az l-esen 8-tól és közben a 2-esen 1/2 12-től a Sellő a pecsétgyűrűn II.része. Na, most mi lenne ha vasárnapra áttennék a Sellő a pecsétgyűrűn a Richard Claydermann Londonban c.műsorra és a Richard Claydermann szombaton lenne a film idején, az is egy óra. Minden probléma megoldódna. Pénteken lenne a Sellő a peosétgyűrűn, szombaton az l-esen a Pokoli torony, a 2-esen a Richárd Claydermann és vasárnap a 2-esen a Sellő a pecsétgyűrűn II.része."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|